Külföld

Ankara elfogatóparancsot adott ki Hakan Sükür ellen

Berlin kurd menekülthullámtól tart - Gülen nemzetközi vizsgálatot szeretne

Elfogatóparancsot adott ki pénteken egy török ügyészség a török labdarúgó-válogatott egykori sztárcsatára, Hakan Sükür és apja, Sermet Sükür ellen a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatás keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Közben Fethullah Gülen nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza saját ügyében.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérletért. A játékos soha nem titkolta Gülen iránti rokonszenvét. A nemzetközi hírű egykori csatár a vád szerint fegyveres terrorszervezet tagja. Hakan Sükürrel szemben Törökországban az elnök megsértése miatt is eljárás folyik. 

Hakan Sükür 1992 és 2007 között 112-szer lépett pályára a török válogatott mezében, 51 gólt szerzett, amivel máig ő minden idők legeredményesebb török válogatott játékosa.

A focista tavaly november óta az Egyesült Államokban él. A török hatóságok átkutatták az egykori csatár isztambuli lakását, édesapját pedig törökországi otthonában keresték, de nem találták. A Dogan török hírügynökség értesülése szerint az egykori sztárfocista hamarosan a legkeresettebb bűnözők listájára kerülhet. A 44 éves Hakan Sükür korábban maga is a hatalmon lévő Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) képviselője volt.

Gülen nemzetközi vizsgálatot szeretne

Nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a múlt havi, törökországi puccskísérlet kivizsgálására az önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen török hitszónok, akit Ankara a hatalomátvételi kísérlet fő felelősének tart. Gülen következetesen tagadja érintettségét, most pedig Le Monde című francia napilap véleményoldalán kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádak akár egytizede is igaznak bizonyul, majd letölteni az ezért járó legsúlyosabb büntetést. Egyben úgy vélekedett, hogy a török igazságszolgáltatási rendszert immáron az ankarai kormány vonta ellenőrzése alá.

Törökország nyomást gyakorol az Egyesült Államokra, hogy adja ki a 75 éves hitszónokot. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter pénteken ankarai sajtóértekezletén egyebek között arról számolt be, hogy kedvező jelzéseket kapott az Egyesült Államokból Gülen kiadatásával kapcsolatban.

Németországban kurd menekülthullámtól tartanak
Kurd menekülthullám indulhat Törökországból Németországba a katonai hatalomátvételi kísérlet utáni kemény kormányzati fellépés miatt - mondta a németországi kurdokat összefogó egyesület (KGD) vezetője a Die Welt című lap pénteki számában.

Ali Toprak kiemelte, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő az elbukott júliusi puccskísérlet óta igen keményen lép fel mindenki ellen, akit ellenségnek tekint, ami tömegeket késztethet menekülésre. "Rövid távon több tízezer, középtávon több százezer védelmet kereső ember érkezhet Törökországból Németországba, ha az Erdogan-rezsim folytatja a harcot a kisebbségek és a demokratikus ellenzék ellen" - mondta a KGD elnöke.
Törökországban már 500 ezer kurd kényszerült otthona elhagyására a hadsereg büntető és településeket leromboló akciói miatt, most pedig a világias és az ellenzéki török nemzetiségű embereket is sújtja a rendszernek a puccskísérletre adott reagálása. "Sokan Európában akarnak majd új életet kezdeni, ha még inkább elnyomják őket Törökországban" - mondta Ali Toprak, elfogadhatatlannak nevezve, hogy "menekülteket produkál egy menekülteket befogadó ország".
Kiemelte, hogy az ankarai vezetés célzottan telepít szíriai arab menekülteket olyan településekre, amelyeken a kurd nemzetiségi vagy az alevita muzulmán vallási kisebbség a meghatározó elem, tovább erősítve ezzel a kivándorlási nyomást. A kurdok és az alevita felekezet tagjai alkotják az "utolsó jelentős kisebbséget Törökországban, miután a keresztény örményeket és a görögöket már az utóbbi száz évben kiirtották vagy elüldözték" - mondta Ali Toprak. 
Hangsúlyozta, hogy a berlini vezetésnek az osztrák kormányéhoz hasonló határozottsággal kellene szembehelyezkednie Recep Tayyip Erdogannal és híveivel. Németországban is "boszorkányüldözés" zajlik a török államfő bírálói ellen, és "most először nem érzem magam biztonságban ebben az országban" - mondta a 47 éves kisebbségi vezető, aki hároméves kora óta él Németországban.
Az utóbbi hónapokban emelkedésnek indult a Törökországból érkező menedékkérők száma Németországban, az év első felében 1719-en érkeztek, míg tavaly egész évben 1767-en. A legtöbb menedékkérő Törökország délkeleti, kurdok lakta területéről származik: az 1719 ember közül 1510 kurd. Az előző évben 1428 volt a kurdok száma a menedékjogot igénylők között. Ők bevallásuk szerint a szülőföldjükön dúló harcok miatt hagyták el hazájukat.
A KGD becslése szerint a 82 milliós Németországban nagyjából egymillió kurd nemzetiségű ember él.