Külföld
Ankara egyre messzebb az uniótól
Fethullah Gülen nemzetközi vizsgálatot kér a puccskísérlet kivizsgálására
Jegelni kell az uniós csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal mindaddig, amíg fennáll a halálbüntetés bevezetésének lehetősége – jelentette ki Didier Reynders belga külügyminiszter a Radio 1 flamand közszolgálati rádió esti műsorában, csütörtökön. Elképzelhetetlennek mondta, hogy a halálbüntetés bevezetése mellett az unió folytassa Törökországgal a csatlakozási tárgyalásokat. „A halálbüntetés határozottan olyan határvonal, amely nem léphető át” – fogalmazott Reynders. A miniszter arra figyelmeztetett, hogy Ankara túl nagy nyomást helyez Európára. Ennek a nyomásnak pedig vannak határai – emelte ki.
Nem sokkal a belga külügyminiszter előtt Törökország EU-nagykövete azt mondta, hogy Ankara mégis kész módosítani terroristaellenes jogszabályait, de csak akkor, ha ezek a változtatások nem fogják akadályozni az országnak a terrorizmus elleni küzdelmét, és ha a török állampolgárok számára szavatolják a vízummentes beutazást az Európai Unió területére. Selim Yenel az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban úgy fogalmazott: „Nagyon nehéz megváltoztatni a törvénykezést, de nem zárkózunk el teljesen.”
A sikertelen puccskísérlet fő felelősének tartott Fethullah Gülen hitszónok nemzetközi vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza a július 15-ei hatalomátvételi kísérlet kivizsgálására. Gülen következetesen tagadja érintettségét, most pedig Le Monde című francia napilap véleményoldalán kijelentette: kész hazatérni Törökországba, ha az ellene felhozott vádak akár egytizede is igaznak bizonyul, majd letölteni az ezért járó legsúlyosabb büntetést. Egyben úgy vélekedett, hogy a török igazságszolgáltatási rendszert immáron az ankarai kormány vonta ellenőrzése alá. Fikri Isik török védelmi miniszter tegnap arról beszélt, hogy Törökország a puccskísérlet után is töretlenül részt vesz az Iszlám Állam elleni hadműveletekben az Egyesült Államok vezette, terrorizmusellenes koalíció oldalán. Kifejtette: Törökország a NATO tagja, de ez nem jelenti azt, hogy ne kereshetné az együttműködési lehetőségeket a szövetségen kívüli országokkal is. Ankara és Moszkva közeli kapcsolata sem a NATO-val, sem más országokkal szembeni fellépésnek nem minősül – emelte ki a miniszter.
Törökország rendelkezik a NATO második legnagyobb haderejével, amelytől a hatalomátvételi incidenssel összefüggésben eddig összesen 3185 katonát bocsátottak el.
Elfogatóparancs Hakan Sükür ellen
A török ügyészség elfogatóparancsot adott ki pénteken a török labdarúgó-válogatott egykori sztárcsatára, Hakan Sükür és apja, Sermet Sükür ellen a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatás keretében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A játékos soha nem titkolta Fethullah Gülen hitszónok iránti rokonszenvét, akit az ankarai vezetés a sikertelen puccs kitervelésével vádol. A nemzetközi hírű egykori csatárt azzal vádolták meg, hogy fegyveres terrorszervezet tagja. Hakan Sükürrel szemben Törökországban az elnök megsértése miatt is eljárás folyik. A focista tavaly november óta az Egyesült Államokban él. A török hatóságok átkutatták Hakan Sükür isztambuli lakását, az édesapját pedig törökországi otthonában keresték, de nem találták meg.