Külföld

„Angela Merkel tudott a szabadon engedett terroristáról”

Stefan Schubert könyve feltárta az EU áttelepítési programjának titkos végrehajtását

Könyvet írt Németország destabilizálódása címmel egy német exrendőr a csaknem két évvel ezelőtti, Berlinben történt terrortámadásról. Stefan Schubert exkluzív információkat tárt a fel a 2016. december 19-ei terrorista merényletről, amit Anis Amri a karácsonyi vásárban követett el, amikor egy kamionnal belehajtott a tömegbe.

Ahogy azt már korábban megírtuk „Szándékosan nem vették őrizetbe a két évvel ezelőtti berlini merénylet elkövetőjét” -derül ki Stefan Schubert exrendőr könyvéből.

A szerző az M1 aktuális csatornának adott, szombat este sugárzott interjújában azt mondta, a nyomozókkal történt beszélgetései és titkos iratok megtekintése után derült számára ki, hogy a német kormány a valóságtól eltérő információkat hozott nyilvánosságra az ügy részleteiről, és azért nem vették őrizetbe a férfit, mert szerették volna felderíteni kapcsolatrendszerét, hogyan kommunikált az Iszlám Állammal. "Lehallgatták a mobilját, megfigyelték, és ez sokkal fontosabb volt a titkosszolgálatok számára, mint a saját népük védelme" - mondta. Utólag az is kiderült, hogy a terrorista nyomai Angela Merkel kancellár hivatalába vezetnek- olvasható a Hirad.hu oldalon.

Az író által megszerzett titkos dokumentumokból kiderül, hogy Amrit szándékosan engedték szabadon. „Ha megfigyeljük, hova vezetnek a szálak, kik hozták meg ezt döntést a bűnügyi rendőrségtől a belső titkosszolgálaton és a kancellári hivatalon át a szervezetek közötti koordinációig, akkor megállapítható, hogy politikai döntés született, a szövetségi kormány hozta meg a végső döntést, amiért a kancellári hivatal, és az által maga Angela Merkel a felelős” – fogalmazott az író az interjúban.

Schubert arról is beszélt, hogy a német sajtó tudatosan próbálja elhallgatni, hogy a német sajtó és a hatóságok megpróbálják elhallgatni a migrációs problémákat, ami jól érzékelhető volt a kölni szexuális támadásoknál is, de miután túl nagy volt a felháborodás, nem lehetett elsimítani a dolgokat. Valamint Schubert azt is megtudta egy rendőrtől, hogy kozmetikázzák a statisztikai adatokat, így senki nem tudja, hogy migrációs hátterű volt-e egy bűnöző vagy sem.

A tartományi belügyminisztériumból megpróbáltak nyomást gyakorolni, és magas rangú rendőrségi tisztségviselők is azt szorgalmazták, hogy enyhítsék az erőszakról szóló jelentést-jelentette ki Schubert az M1-nek.

„Németországban 20-30 éve a baloldal szimpatizánsai vannak többségben, ha megnézzük az újságokat, a közszolgálati tévécsatornákat, azok is kampányt folytattak a menekültek befogadása mellett: dicsérték magukat, mennyire humánusak, és nem beszéltek a hátrányokról – jelentette ki Schubert, majd azzal folytatta, hogy most ez az alternatív médiumok megjelenésével, az AfD Bundestagba való bejutásával megváltozott, valódi kultúrharc alakult ki.

Schubert könyvéből az is kiderül, hogy titokban továbbra is zajlik az áttelepítési program, vagyis a migránsok teljesen szabadon átléphetik a német határt, egy részük Athénból repülővel érkezik Münchenbe.

Schubert ugyanakkor azt reméli, hogy munkája elvezethet a németek felébredéséhez. Voltak könyvkereskedő hálózatok, amelyek nem akarták árulni a könyvét, ennek ellenére a Németország destabilizálódása hat hétig vezette a bestsellerlistát.

Mint mondta, az emberek azt szeretnék, ha megmondhatnák, ki jöhet be az országukba, és nem szeretnék, ha ezt Berlin vagy Brüsszel határozná meg. „Bízom benne, hogy magyar vagy olasz segítséggel azt is el lehet érni, hogy Németország határait is megvédjük” – jelentette ki az M1-nek adott interjú végén az író.