Külföld

Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztást

Bronislaw Komorowski eddigi lengyel államfő elismerte vereségét

Nem kis meglepetésre a legerősebb ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) jelöltje, Andrzej Duda nyerte meg a vasárnapi lengyelországi elnökválasztást. Andrzej Duda, a legerősebb ellenzéki párt jelöltje a szavazatok 51,55 százalékával győzött a hivatalos eredmény szerint, míg az eddig államfő Bronislaw Komorowski a szavazatok 48,45 százalékát kapta.

 Andrzej Duda 43 éves jogász, aki a múlt évtized végén államtitkár-helyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában, majd 2011-től parlamenti, 2014-től pedig európai parlamenti képviselő volt, a szavazatok 51,55 százalékával győzött az elnökválasztás második fordulójában.   A másik jelölt, a kormányzó Polgári Platform (PO) támogatásával második elnöki mandátumért induló Bronislaw Komorowski a voksok 48,45 százalékát kapta.  A részvételi arány 55,34 százalékos volt.  Ez is több azonban az első forduló hivatalos részvételi arányánál, mely a lengyelországi választások történetében a legalacsonyabb, 48,96 százalékos volt. A vasárnapi választás során 27 817 választóhelyiségben mintegy 30 millió ember voksolhatott, ebből 192 ezren külföldön adhatták le szavazatukat. Az idei elnökválasztáson első ízben levélben is lehetett szavazni, erre a lehetőségre a második forduló előtt 57 500-an regisztráltak.

Keleten Dudára, nyugaton Komorowskira szavaztak

A választási térkép - az előző szavazásokhoz hasonlóan - Lengyelország földrajzi megosztottságát jelzi: az ország keleti fele többségében Dudára voksolt, míg a nyugati vajdaságokban Komorowski diadalmaskodott. Duda most azonban Sziléziában is nyert, amely eddig Komorowski szavazóbázisának számított. Dudát a fiatal választók mintegy 60 százaléka támogatta. Az első fordulóban harmadikként végzett, független Pawel Kukiz választóinak 60 százaléka is mellette tette le voksát.

Az exit pollok közzététele után a leköszönő Bronislaw Komorowski rövid beszédében gratulált Andrzej Dudának. Mint mondta, a választási eredményt "nemcsak tudomásul venni, hanem tisztelni is kell".

Andrzej Duda a zsúfolt választási központban köszönetet mondott választóinak, az egész társadalom támogatását kérve a nemzeti egység újrateremtéséért. Ezzel a lengyeltársadalom erősödő megosztottságára utalt, mely az utóbbi években a két legnagyobb párt - a kormányzó PO és az ellenzéki PiS - tábora között rajzolódik meg. 

Donald Tusk volt miniszterelnök, az Európai Tanács elnöke a Twitter közösségi oldalon megköszönte Komorowski "jó és becsületes elnökségét", Dudának pedig gratulált és jó választási időszakot kívánt neki. 

Grzegorz Schetyna külügyminiszter úgy nyilatkozott a TVN24 hírtelevíziónak: Duda megválasztása "nagy kihívás a PO számára". Mint mondta, pártja számára nem lesz könnyű az októberi parlamenti választások előtt megfelelő következtetéseket levonni.

Andrzej Duda Lengyelország legfontosabb zarándokhelyén, a czestochowai Jasna Górán járt a hivatalos választási eredmény kihirdetésekor. Az őt körülvevő újságíróknak elmondta: a választások után van miért hálát adni a czestochowai Szűzanyának. Az Andrzej Duda megválasztását megerősítő okmány ünnepélyes átadására május 29-én kerül sor a Varsó melletti wilanowi királyi kastélyban, a megválasztott elnök augusztus 6-án teszi le a hivatali esküt a lengyel parlamentben.

Reakciók 

Duda megválasztását hétfőn vezető európai politikusok kommentálták. Délelőtt, még a hivatalos eredmény kihirdetése előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök gratuláló táviratot intézett hozzá, annak a meggyőződésnek adva hangot, hogy „az európai biztonság és stabilitás erősítését szolgálnák a valódi jó szomszédságon és egymás érdekeinek kölcsönös tiszteletén alapuló konstruktív orosz-lengyel kapcsolatok”.  Federica Mogherininek, az Európai Unió külpolitikai főképviselőjének szerint a lengyelországi elnökválasztás, valamint a vasárnapi spanyolországi helyhatósági választás is azt mutatja, hogy az EU-nak változnia kell. Az unió jövőjét „nem lehet az Európa-párti és az euroszkeptikus álláspontok banális szembeállítására korlátozni” – mondta. 

Tizenhárom éve a politkában

Duda politikai pályafutását az évezred elején kezdte el a rendszerváltás utáni első nem kommunista miniszterelnök, Tadeusz Mazowiecki által alapított Szabadság Unióban (UW). A 2005-ös parlamenti választások után az akkor kormányalakító nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) parlamenti frakciójának tanácsadójaként dolgozott. 2006-ban helyettes államtitkárrá nevezték ki az igazságügyi minisztériumban, 2007-ben a lengyel állami tisztségviselőknek az alkotmányos rendet sértő tetteit felülbíráló testület, az Állami Törvényszék bírója lett. 2008-tól államtitkár-helyettesi posztot töltött be Lech Kaczynski elnöki hivatalában, tisztségéről azután mondott le, hogy a 2010-es szmolenszki légikatasztrófában meghalt Kaczynski megüresedett helyére a kormányzó Polgári Platform (PO) által támogatott Bronislaw Komorowskit választották meg. 2011-ben parlamenti, 2014-ben pedig európai parlamenti képviselő lett. 

Államfőjelöltként a PiS 2014 decemberében nevezte meg. A legtöbb politikai megfigyelő akkor nem sok esélyt adott az alig ismert Dudának a második mandátumért induló Bronislaw Komorowski kihívójaként. 

 

Andrzej Duda nyerte a lengyel elnökválasztástBronislaw Komorowski eddigi lengyel államfő elismerte vereségét - Nem kis...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. május 26.