Külföld

Amerikai-orosz egyeztetés a szíriai légtér biztonságos használatáról

Az orosz és az amerikai légierő számos légicsapást hajtott végre az IÁ állásai ellen

Az Egyesült Államok és Oroszország fegyveres erőinek képviselői hamarosan újabb egyeztetéseket folytatnak majd annak érdekében, hogy a két ország katonai gépei biztonságosan tudják használni Szíria légterét - közölte az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint pénteken.

A Pentagon bejelentése szerint a tárgyalásokat Washington kezdeményezte, és a kérésre pénteken az orosz fél hivatalosan is reagált. "A minisztérium vezetői megvitatják az orosz választ, és a tárgyalásokra már e hétvégén is sor kerülhet" - közölte Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

Az amerikai védelmi minisztérium korábban közölte, hogy az utóbbi napokban az amerikai vezetésű koalíció legalább egy, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezetet Szíriában bombázó gépének irányt kellett változtatnia, hogy elkerülje a közeli találkozást orosz harci repülőkkel, és egynél többször kellett tenni annak érdekében, hogy megelőzzék a nem biztonságos térmegosztást.

Miután Moszkva a napokban rakétákat indított a Kaszpi-tengerről szíriai célpontok ellen, Ashton Carter amerikai védelmi miniszter arra is figyelmeztetett: az Egyesült Államok veszélyesnek tartja, hogy Oroszország más országok előzetes értesítése nélkül vet be ilyen fegyvereket a szíriai konfliktusövezetben.

Az Egyesült Államok és szövetségesei Szíriában és a szomszédos Irakban egy éve folytatnak légi hadjáratot az IÁ ellen. Oroszország szeptember végén indított légi csapásokat, a nyugatiak szerint azonban alapvetően más, de szintén Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló lázadó csoportok ellen is végrehajt támadásokat.

Az orosz és az amerikai légierő számos légicsapást hajtott végre az IÁ állásai ellen

Az orosz légierő és az amerikaiak vezette koalíció gépei az elmúlt huszonnégy órában számos légi támadást hajtottak végre Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) állásai ellen, a moszkvai és washingtoni közlemények egyaránt a dzsihadistákat ért súlyos veszteségekről számoltak be. 

Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője szombaton arról tájékoztatta a sajtót, hogy az orosz harci gépek az említett időszakban a terrorista szervezet 29 táborára mértek csapást, Hama tartományban megsemmisítettek két parancsnoki posztot, 23 megerősített védelmi állást, egy fegyverraktárat és több haditechnikai berendezést.

A szóvivő külön kiemelte, hogy a műholdfelvételek és felderítő drónok segítségével sikerült lokalizálniuk, majd megsemmisíteniük az IÁ egyik álcázott irányító bázisát. Aleppó környékén a vadászgépek csapást mértek egy haditechnikai támaszpontra, két harckocsit, öt gyalogsági járművet semmisítettek meg. Az orosz légi hadműveletek Rakka, Hama, Damaszkusz és Aleppó tartományra terjedtek ki.

Konasenkov elmondta: a rádiólehallgatások alapján az a kép alakult ki, hogy az IÁ rendkívüli fegyverhiánnyal küszködik, nincs elegendő muníciója, üzemanyaga. Emiatt - mint a szóvivő fogalmazott - harcosaik egy része demoralizálódott, elhagyja a harci állásokat, az ország keleti és északkeleti körzetei felé távoznak. Az IÁ haditechnikájának lázas átcsoportosítása folyik - tette hozzá. 

Az Egyesült Államok által vezetett koalíció ugyanakkor pénteken öt légicsapást hajtott végre Szíriában, húszat pedig Irakban a terrorista szervezet állásai ellen. Az amerikai egyesített erők parancsnokságának szombati közleménye szerint a koalíció gépei az IÁ taktikai egységeit támadta al-Haszaka, Rakka és Manbidzs városok közelében, megsemmisítve több taktikai járművet és a dzsihadisták által elfoglalt épületeket. Palmüra környékén ugyancsak elpusztítottak különféle berendezéseket.

Konasenkov szombaton elmondta: az orosz védelmi minisztérium elküldte amerikai partnereinek a dokumentumtervezetet arról, miképpen lehet elkerülni a véletlen incidenseket a szíriai légtérben a mindkét ország légiereje által végzett műveletek miatt. Hozzátette: a moszkvai szakértők készek közös asztalhoz ülni tengerentúli kollégáikkal az ezzel kapcsolatos kérdések megvitatására. 

Peter Cook, a Pentagon szóvivője ugyanakkor úgy fogalmazott: az amerikai tárca "hivatalos választ" kapott az orosz féltől arra az amerikai javaslatra, amely a Szíria légterében végzett hadműveletekkel kapcsolatos biztonsági intézkedésekre vonatkoznak. Szerinte a megbeszélések már e hétvégén megkezdődhetnek.


Észt miniszterelnök: Moszkva nem készül a NATO ellen, de az elrettentést fenn kell tartani

Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez "százszázalékos biztonsággal így is maradjon".

Taavi Roivas, akit pénteken Londonban fogadott David Cameron brit miniszterelnök, a találkozó után a Sky News brit hírtelevíziónak hazája és Moszkva viszonyáról azt mondta: nagyon nehéz baráti kapcsolatokat ápolni egy olyan országgal, amely két másik európai országban is inváziót hajtott végre. Az ukrajnai válság közismert, de nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország 2008 óta Grúzia egyharmadát is megszállva tartja - mondta Roivas.

Hozzátette ugyanakkor: véleménye szerint Oroszország nagyon jól megértette, hogy ha egy NATO-tagállamot is megtámad, az a NATO egésze elleni támadással érne fel. Ez a lehetséges legnagyobb elrettentés, és ehhez hozzájárul az amerikai, a brit és egyéb szövetséges erők "jól látható" jelenléte a kelet-európai térségben.

Határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a NATO régebbi nyugati tagjai megbánták-e az atlanti szövetség keleti kiterjesztését. Taavi Roivas szerint a kelet-európai tagok erősebbé teszik a NATO-t.

Moszkva szíriai beavatkozásával kapcsolatban azt mondta: Oroszországnak szándékában állhat esetleg összekötni a szíriai konfliktust más válságokkal, felajánlva például a Nyugatnak, hogy "kössünk alkut Szíria ügyében, és felejtsük el Ukrajnát". Roivas szerint a Nyugatnak nem szabad belemennie ilyesmibe; a szíriai és az ukrajnai válságot továbbra is külön-külön kell kezelni, és egészen addig fenn kell tartani a szankciókat Moszkvával szemben, amíg Ukrajna területi integritása helyre nem áll.