Külföld
Amerika rakétatámadást indított szíriai célpont ellen
A szíriai állami televízió agressziónak nevezte az akciót

Amerikai titkosszolgálati feltételezések szerint Sajrátból indulva hajtották végre a damaszkuszi rezsim erői a keddi mérgesgáz-támadást az idlíbi Hán Sejkún ellen.
A CNN hírtelevízió szerint az Egyesült Államok több mint 50 Tomahawkot indított, szíriai légibázisok, kifutópályák, üzemanyagállomások ellen. A CNN arról is tudósított, hogy Washington több országot előre értesített a várható légicsapásokról, a Pentagon - az amerikai védelmi minisztérium - pedig bejelentette, hogy az Egyesült Államok informálta az orosz haderőt is. A légicsapások egyébként nem érintettek olyan térséget a homszi légibázison, ahol orosz haderő állomásozik.
Tillerson: Moszkvát előzetesen tájékoztattuk, de nem kértük a beleegyezését
Donald Trump beszéde után nyilatkozott Rex Tillerson külügyminiszter és Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó is.
Tillerson közölte: az Egyesült Államok csaknem teljes bizonyossággal tudja, hogy az idlíbi vegyifegyver-támadáskor szaringázt vetettek be.
A megtorló légicsapásokat a miniszter "arányosaknak" minősítette. Majd ismét felvetette Oroszország felelősségét, azt állítva, hogy Moszkva nem ellenőrizte a 2013-ban Szíriával a vegyifegyver-készletének megsemmisítéséről kötött megállapodás végrehajtását. Tillerson szerint Moszkva "vagy cinkos, vagy alkalmatlan egy egyezmény végrehajtására".
Ismét szavazás nélkül ért véget az ENSZ BT ülése
Szavazás nélkül ért véget helyi idő szerint csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) az április 4-i szíriai feltételezett vegyifegyver-támadással összefüggésben összehívott második rendkívüli ülése a héten.
A BT helyi idő szerint késő délutánig elhúzódó zárt ajtók mögött tartott egyeztetését követően ismételten nem került sor szavazásra az amerikai-brit-francia szövegezésű határozattervezetről. Ehelyett két rivális dokumentumot is köröztettek a BT-ben, az egyiket Oroszország, a másikat a Biztonsági Tanács tíz ideiglenes tagja javasolta.
A BT szerdai ülése is szavazás nélkül ért véget. Az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia által előterjesztett határozattervezet elítélte volna a mérgesgáz-támadást. A tervezet vizsgálatot rendelt volna el, szankciókat ugyanakkor nem helyezett kilátásba. A dokumentum részletes adatokat követelt volna a szíriai légierő keddi bevetéseiről, és a repülési tervekről. A bekért információk között az érintett katonai parancsnokok és tisztek nevei is szerepeltek volna, illetve a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) nyomozói számára a hozzáférés az ügy szempontjából releváns szíriai légibázisokhoz.
Oroszország "teljességgel elfogadhatatlannak" nevezte a tervezet előző változatát. A tárgyalásokon Moszkva saját határozattervezetet javasolt, amely nem írta volna elő a szíriai kormány együttműködését a vizsgálatban.
Az ENSZ BT tíz ideiglenes tagja által csütörtökön javasolt kompromisszumos határozattervezet a nyugati hatalmak dokumentumát veszi alapul azzal, hogy annak szövegéből eltávolították a damaszkuszi rezsim irányába megfogalmazott követeléseket. Ezeket a világszervezet 2013-ban elfogadott vegyi fegyverek használatának tilalmára vonatkozó 2118. határozatának egyes pontjaival helyettesítették, miszerint a szíriai vezetésnek teljes mértékben együtt kell működnie az OPCW-vel és az ENSZ-szel, ennek keretében a szervezetek szakértőinek minden létesítményhez és személyhez hozzáférést kell biztosítani, amelyek a vizsgálat szempontjából jelentőséggel bírhatnak.
Oroszország ENSZ-képviseletének vezetője csütörtökön óva intette az Egyesült Államokat, hogy katonai lépéseket tegyen Szíria ellen, és arra figyelmeztetett, hogy ennek "negatív" következményei lennének. Minden felelősség azokat terhelné, akik ezeket a kétségbe vonható és tragikus lépéseket megteszik - mondta Vlagyimir Szafronkov nagykövethelyettes. A negatív következmények között Irak és Líbia példáját említette.
Hozzátette: Moszkvát ugyan előzetesen tájékoztatták a mostani légicsapásokról, de nem kérték a beleegyezését.
Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: a légicsapások elrendelése is bizonyítja, hogy Trump elnök felkészült a döntő cselekvésre, ha választ kell adni gyűlöletes akciókra.
Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadó arról tájékoztatott, hogy az idlíbi gáztámadásra adandó válaszcsapáshoz három opciót vázoltak fel az elnöknek, aki különösen két változatot tartott megfelelőnek, s a döntést végül csütörtökön hozta meg.
A Pentagon szóvivője bejelentette: az amerikai haderő 59 Tomahawk robotrepülőgépet indított, és az első jelzések szerint repülőgépek, hangárok, üzemanyag-, és logisztikai raktárak, továbbá légvédelmi rendszerek és radarok megsemmisítésével sikerült csökkenteni a damaszkuszi kormány képességét újabb vegyifegyver-támadások indítására.
Damaszkusz agresszióról beszél
A szíriai állami televízió agressziónak nevezte az amerikai rakétacsapást, megtorlásul a keddi feltételezett vegyifegyver-támadásért. Sajtóhírek szerint a támadásnak több halálos áldozata van.
A televízió szalagcíme szerint az Egyesült Államok "számos rakétával" hajtott végre támadást "szíriai katonai célpontok" ellen. A szíriai hadseregre hivatkozva arról számolt be, hogy "vannak veszteségek". Egy katonai tisztségviselő szerint főleg anyagi károk keletkeztek, ugyanakkor az illetékes nem bocsátkozott részletekbe.
Talal Barrazi, Homsz tartomány kormányzója a televíziónak telefonon nyilatkozva elmondta: a legtöbb csapás a közép-szíriai tartományt érte. Szerinte az amerikai támadás a "fegyveres terrorista csoportok" és az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet céljait támogatja. Hozzáfűzte: "a szíriai vezetés és politika nem fog ettől megváltozni, nem ez volt az első csapás, és úgy vélem nem is ez lesz az utolsó".
A kormányzó egy másik nyilatkozatában elmondta, hogy a homszi, Sajrát légibázison a rakétacsapást követően tűz ütött ki, a lángokat két órával később sikerült megfékezni. Vannak halottak és sebesültek, de pontos adatokat nem közölt.
Az Al-Arabíja arab hírtelevízió értesülése szerint legkevesebb négy ember meghalt a légitámaszponton.