Külföld
Állam- és kormányfők tanácskoznak a nukleáris biztonságról Washingtonban
Szijjártó Péter politikai és energetikai együttműködésekről is tárgyalt
Az Észak-Korea felől érkező fenyegetésekre válaszul szorosabb biztonsági együttműködés mellett kötelezték el magukat az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea vezetői csütörtökön Washingtonban a nukleáris csúcstalálkozó alkalmából megtartott háromoldalú egyeztetésen. A három ország egyebek mellett sürgette a nemzetközi közösséget, hogy szigorúan tartsák be az ENSZ Biztonsági Tanácsa által március másodikán meghozott, Phenjan elleni szankciókat.
Barack Obama amerikai elnök Abe Sindzó japán miniszterelnökkel és Pak Gun Hje dél-koreai elnökkel tartott találkozója után azt mondta, hogy a három állam együttműködése elengedhetetlen. Az amerikai elnök a The Washington Post című amerikai lapban csütörtökön megjelent véleménycikkében kifejtette, továbbra is együttműködik szövetségeseivel azért, hogy békés módon folytassák a munkát a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhetően megvalósuló atomfegyver-mentesítése érdekében.
Pak Gun Hje közlése szerint a vezetők megvitatták, hogyan lehetne Észak-Koreát visszatartani atomarzenáljának fejlesztésétől.
