Külföld

Alapjogokért Központ: Angela Merkel távolmaradása a jövőt vetíti előre

„Egy olyan Németországot, ahol már nem ő a politika alakítója”

Az Alapjogokért Központ elemzője szerint azzal, hogy Angela Merkel leköszönő német kancellár nem vett részt a CDU pártvezetőinek tárgyalásán, a jövőt vetíti előre, egy olyan Németországot, ahol már nem ő a politika alakítója. 

Pócza István az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, szimbolikus mozzanat, hogy a kancellár, volt CDU-elnök nem vett részt azon a tárgyaláson, ahol az általa 2015 óta folytatott migrációs politikát értékelték.

Németország további migrációs politikájával kapcsolatban az elemző azt mondta, a németek még mindig azzal számolnak, hogy évente körülbelül 260-280 ezer új bevándorló szükséges jólétük fenntartásához, a Die Welt országos napilap cikke szerint. Az írás arra is kitér, hogy az országnak demográfiai szempontból szüksége van a bevándorlókra, és a 2060-ig tartó időszakot érintő előrejelzések szerint elsősorban unión kívülről érkező bevándorlókra számítanak - fűzte hozzá Pócza István. 

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) kétnapos tanácskozása vasárnap kezdődött Berlinben. A rendezvényen Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU új elnöke azt mondta, meg kell vizsgálni, mit sikerült elérni és mit kell tenni még azért, hogy "ne forduljon elő többé olyasmi, mint 2015-ben".