Ábel Irakban az Iszlám Állam ellen

Számtalan főiskolai és egyetemi diplomás székely fiatal hagyta már el szülőföldjét az elmúlt húsz esztendőben. Többségük a csillogó Nyugaton, kisebb hányaduk a varázslatos Keleten próbál szerencsét. Míg a kilencvenes évek elején még csak Törökországig merészkedett a legtöbb székely vendégmunkás, ma már a távoli Srí Lankán, vagy a háborgó Közel-Keleten sem megy ritkaságszámba, ha magyarul szólal meg valaki.

A balánbányai Bőjte Zoltán egy még virágzó székelyföldi bányászvárosban látta meg a napvilágot, majd mire elvégezte a kolozsvári egyetemet, a frissen diplomázott informatikus arra ébredt, hogy éppen szülőföldjén nem találja meg a szakmai kiteljesedés lehetőségét. Nyugaton már próbált szerencsét, de apja és fél rokonsága már évek óta Irakban keresi a betevőre valót, így egy éve ő is munkát vállalt a zömmel kurdok lakta északkelet-iraki Erbílben. Mint lapunknak elmondta, vonzotta, hogy nem kell egy teljesen új társaságba beilleszkednie, ugyanakkor hajtotta a kíváncsiság az emberiség egyik legősibb városának lakói és kultúrája iránt is.

Szerinte Irakban szinte minden területen lehet munkát találni, de a székelyek főként építkezéseken és takarító cégeknél helyezkednek el. Nem hivatalos felmérések szerint 2500-3000 román állampolgár dolgozik a Kurdisztánnak nevezett területen. A legtöbben a Gyergyói- és a Csíki-medencét hagyták el új élet reményében, de a 32 éves Zoltán munkatársai Bukarestből, s más moldvai városokból érkeztek, köztük van egy csángó is. Nem keresik gazdagra magukat, „de még így is jobb itt dolgozni, mint otthon minimálbérért”.
Irakban nem szempont a végzettség. Csak az számít, hogy ki mennyire ért a munkájához, és miként végzi azt el. Zoltán automatizálással, villanyszereléssel foglalkozik, de olykor a könyvelést is rábízzák. A fizetések 1000–2000 dollár között mozognak, cserében viszont az élet nagyon olcsó, ráadásul a munkáltató biztosítja a szállást és az étkezést is. Ábelünk májusban hazalátogatott erdélyi otthonába, majd mikor nyáron visszatért Erbílbe, a szélsőséges Iszlám Állam fegyveresei már javában mészárolták a kurdokat, a jazidiket és a káldeusokat. Mindenkit, aki nem hajlandó alávetni magát a saríának, az iszlám vallási jognak.

Zoltán saját autójával utazott, de már eleve késve tudott visszaindulni, munkaadója ugyanis arra intette, várja meg, amíg elcsendesednek a harcok Irak északi részén, ugyanis az Erbíl felé vezető út egy része érinti az Iszlám Állam egyik frontját. Visszaérkezve azt tapasztalta, hogy szigorúbban működnek az ellenőrző pontok, kevesebb a munkájuk a betongyárban, és nehezen lehet üzemanyaghoz jutni, ráadásul annak az ára a duplájára nőtt: 50 cent helyett, egy dollárért mérnek egy liter benzint.

Az iszlamisták kegyetlenkedéseivel eddig többnyire az interneten találkozott, bár az elmúlt napokban Erbílben is megszaporodtak az öngyilkos merényletek. Kurd munkatársaik éjszakánként elmennek önkéntesnek a pesmergákat, a kurdok önvédelmi milíciáját segíteni, de eddig ők sem voltak kitéve különösebb veszélyeknek. „Nem tudom azt mondani, hogy nem lehet érezni a feszültséget, de itt mindenki megpróbál a munkájára és a mindennapi életére koncentrálni. Az viszont biztos, hogy mivel történtek szörnyűségek Erbílen kívül (gyerekek haltak éhen, nyilvános kivégzések és halálra kínzások történtek), ezért bennünk is megvan az a feszültség, ami ahhoz szükséges, hogy tíz percen belül készen álljunk a hazaindulásra. Voltak munkatársaink, akik féltek, és ők haza is mentek, én azonban nem félek addig, amíg az Egyesült Államok Erbílbe költöztette bagdadi nagykövetsége alkalmazottait, és most már nyugati légierők támogatják a kurd katonákat. Csupán honvágyam van, de én még ugyanúgy eljárok hétvégén kikapcsolódni, sörözni vagy bulizni, mint eddig. Székelyekkel, románokkal, amerikaiakkal, törökökkel, oroszokkal és még isten tudja hány nemzet elvándorolt fiaival együtt szurkolunk kedvenc sportbárunkban a kedvenc csapatainknak” – osztotta meg velünk gondolatait a fiatal informatikus.

Bőjte Zoltán arról is értesült, hogy az Iszlám Állam zsoldjában több magyar és román állampolgár is harcol, de neki és társainak más az elképzelése a szunniták területszerző háborújáról: „Nem tudom megérteni azokat az embereket, akik egy ilyen barbár szervezethez csatlakoznak, és ártatlanokat mészárolnak. Ha rajtunk múlik, szolidaritásból bármikor kimegyünk a frontra az önkéntes munkatársainkkal a pesmergáknak segíteni. Ott a katonaság megmondja, hogy hol vannak az iszlamisták, és akkor mindenki próbálja onnan kifüstölni őket. Ez lehet egy épület, egy lövészárok is. A kurdok majdnem a székelyekhez hasonlóan szenvednek”. Mint közölte, több kollégája rokonait és ismerőseit bántalmazta vagy megölte az Iszlám Állam. Bőjte Zoltán ezért nem csak „otthon akar lenni valahol a világban”.