Külföld
A venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés felfüggesztését szorgalmazza a Vatikán
Ferenc pápa személyesen követi a válság fejleményeit
A szentszéki diplomáciát irányító hivatal felszólít minden politikai felet, kiemelten a venezuelai kormányt, hogy tartsa tiszteletben az emberi és az alapvető szabadságjogokat, valamint a hatályban levő alkotmányt. A Vatikán azt kéri, hogy "kerüljenek el vagy függesszenek fel" minden folyamatban levő politikai kezdeményezést, mint például az alkotmányozó gyűlést, amely a megbékélés és a béke elősegítése helyett a feszültséget és összecsapásokat szítja, veszélybe sodorva az ország jövőjét.
A Szentszék a tárgyalásos megoldást sürgeti, hangsúlyozva a venezuelai lakosság nehézségeit, az országban kialakult biztonsági helyzetet, valamint az élelmiszer- és gyógyszerhiányt. A közlemény az erőszak elkerülésére szólítja fel a venezuelai társadalom egészét, és külön kéri a kormány biztonsági erőit, hogy kerüljék a túlzott erő alkalmazását.
Az alkotmányozó gyűlésnek Nicolás Maduro venezuelai elnök szinte korlátlan hatalmat szán az ország alkotmányának újraszövegezésében. A testület tagjait vasárnap választották meg, de az ellenzék bojkottálta a voksolást, mert szerintük Maduro egyetlen célja, hogy bebetonozza saját hatalmát és elkerülje, hogy jövőre elnökválasztást kelljen tartani, amelyen nagy valószínűséggel megbukna, mert egy felmérés szerint a venezuelaiak 80 százaléka azt szeretné, hogy távozzon az ország éléről. A dél-amerikai országban április óta folyamatosak a tiltakozások, az összecsapásokban már több mint 120 ember halt meg.
Ferenc pápa tavaly októberben magánaudiencián fogadta Nicolás Madurót a Vatikánban, miután a katolikus egyházfő két korábbi levelével a venezuelai kormány és az ellenzék közötti tárgyalásokat sürgette.
Pietro Parolin szentszéki államtitkár tavaly decemberben szintén levélben fordult Nicolás Maduro elnökhöz, hogy írjon ki szabad választásokat, valamint engedjen be Venezuelába külföldi segítséget a humanitárius helyzet orvoslására. Ezt követően a Vatikán venezuelai különmegbízottja, aki korábban a kormány és ellenzék közötti tárgyalásokon volt jelen, elhagyta a latin-amerikai országot. A Vatikán szoros kapcsolatban áll a venezuelai katolikus egyházzal, amelynek püspökei az utóbbi hónapokban többször is megfordultak a Vatikánban.