A „trójai faló” szerepét tölti be Japán az amerikai hatalmi játszmában

A kelet-ázsiai és a csendes-óceáni térség „közhangulatát” alapvetően két tényező befolyásolja: Kína hatalmának magabiztos növekedése és az Egyesült Államok erre adott reakciója. A folyamatosan cseperedő sárkány globális tényezővé válásának következménye, hogy a leginkább érintett környező országok igyekeznek minél mélyebben behúzódni az amerikai védelmi ernyő alá, és Washingtonnak is egyre inkább elemi érdeke magához csábítani a Peking dinamikus előretörését aggodalommal kísérő országokat. Ebben a kontextusban nem is meglepő, hogy az Egyesült Államok és térségbeli legnagyobb szövetségese, Japán tizennyolc év után új alapokra helyezte a két ország együttműködési elveit, ezzel nagyobb globális katonai szerepvállalást biztosítva a felkelő nap országának.

A két ország külügy- és védelmi miniszterei által hétfőn jóváhagyott paktum lehetővé teszi a – második világháború lezárását követően amerikai segítséggel megfogalmazott – békealkotmányból fakadó kötöttségek miatt jelenleg csak önvédelemre korlátozódó és a háborút alapjaiban elvető Japán számára, hogy a régión kívülre vezényelje fegyveres erőit, és ott logisztikai támogatást nyújtson az amerikai haderő globális műveleteihez. A megfogalmazott iránymutatások megfelelnek az Abe Sindzó miniszterelnökségének kezdete óta hangoztatott elképzeléseknek, miszerint a szigetország biztonságának garantáláshoz „proaktív pacifizmusra” van szükség, hogy képes legyen szélesebb körben reagálni „a térség növekvő biztonságpolitikai veszélyforrásaira”. Bár a japán kormányfőt gyakran vádolják a pacifizmus megsértésével, az általa szorgalmazott szerepvállalás sokkal inkább azt a célt szolgálja, hogy a világ harmadik legnagyobb gazdaságának számító szigetország végre megfelelő súllyal vegyen részt a folyamatosan átalakulóban lévő nemzetközi viszonyrendszerben – mondta lapunknak Kuragane Kei, a Szegedi Tudományegyetem oktatója. A Japán-szakértő hozzátette: Tokió nyíltan felvállalt törekvése szerepvállalásának növelése, ehhez pedig úgy tűnik, hosszabb távon elengedhetetlen az ország alkotmányának újraértelmezése, vagy valamilyen szintű módosítása.

Japán az elmúlt évtizedben az önvédelem jelentéstartalmának fokozatos újraértelmezésével igyekezett hű maradni defenzív politikájához, a térségbeli feszültségforrások – leginkább a kínai haderő növekedésének – következtében azonban a szigetország számára egyre inkább szükségszerűvé válik, hogy enyhítsen alkotmányának kilencedik cikkelyén, miszerint lemond a háborúról és nem tart fenn hadsereget. Bár a szakértő szerint a japán közhangulatot nem jellemzi félelemérzet Kína folyamatos előretörése miatt, elégedetlenség már annál inkább. Mint Kuragane Kei fogalmazott, a tájékozottabb japánok közül sokan úgy tartják, hogy az ázsiai óriás felemelkedéséhez nagyban hozzájárult a második világháború után Japán által Kína számára nyújtott, úgynevezett ODA finanszírozási támogatás, ennek jelentőségét azonban a kínaiak – természetesen – másképp ítélik meg.

A két ország közötti revízió legjelentősebb eredménye, hogy eltörli a japán önvédelmi erők tevékenységének földrajzi határait. Bár a részletek kidolgozása még várat magára, az Egyesült Államok szerint a szigetország várhatóan nagyobb szerepet fog játszani a békefenntartásban, a humanitárius és természeti katasztrófák következményeinek elhárításában és a ballisztikus rakétavédelemben. A változtatások továbbá meg fogják engedni Japánnak az Egyesült Államok felé tartó ballisztikus rakéták lelövését abban az esetben is, ha a szigetországot nem fenyegeti veszély. Japán megvédheti a közelében tartózkodó, a ballisztikus rakétavédelemben szerepet vállaló amerikai hajókat, és a japán önvédelmi erők reagálhatnak a harmadik országokat érő támadásokra is, ha azok „szoros kapcsolatban” állnak vele, és ha ezek a támadások „közvetlenül hatással vannak Japán biztonságára”. A paktum egyben azt is garantálja, hogy amerikai katonák beavatkozhatnak a kelet-ázsiai térségben, vagyis a Japán és Kína között több évtizede húzódó Szenkaku-szigetek (Kína által Tiaojü-szigeteknek nevezett) ügye miatt felmerülő esetleges katonai konfliktus esetén – tette hozzá a Japán-szakértő.

Az együttműködés megújításának alkalmából szerdán a japán miniszterelnök is Washingtonba látogatott, ahol az amerikai elnökkel a Fehér Ház ovális irodájában véglegesítette az újonnan megfogalmazott irányelveket. Az amerikai–japán partnerséget Barack Obama „elpusztíthatatlannak” nevezte, továbbá a Szenkaku-szigetek hovatartozásáról kialakult vitára utalva kijelentette: Washington osztozik Tokiónak Peking területi vitákban tanúsított „önfejű magatartása” miatt érzett aggodalmában.

Abe Sindzó később – a japán kormányfők közül elsőként – beszédet mondott az Egyesült Államok kongresszusa előtt, ahol mély megbánásának adott hangot hazájának második világháborús szerepe miatt, és részvétét nyilvánította az amerikai katonák haláláért, majd hozzátette: Japán nem fordíthatja el tekintetét attól a szenvedéstől sem, amit a háború alatt okozott az ázsiai népeknek. Felszólalásban a fő hangsúlyt ugyanakkor a tizenkét ország által – Kína gondos megkerülésével – létrehozni szándékozott csendes-óceáni partnerségre (TPP) helyezte. Abe közelinek nevezte a TPP megalakításának célját, és sürgette, hogy abban Washington és Tokió vállaljon vezető szerepet, mert ez terjeszteni fogja „a jogállamiság, a demokrácia és a szabadság közös értékeit”, valamint „biztonsági szempontból is fontos”.

Kuragane Kei szerint való igaz, hogy Washington és Tokió nem nagyon csábította Kínát a szabad kereskedelmi megállapodáshoz való csatlakozás felé, de Peking sem igazán törekedett arra, hogy része legyen a paktumnak. Másrészt pedig az amerikai–japán szövetség nem tartja teljesen hiteles partnernek Pekinget, „egyrészt a kelet-ázsiai óriás térségbeli hegemóniára törekvő ambíciói miatt, másrészt pedig úgy vélik, Kína várhatóan nem garantálná az effajta megállapodáshoz szükséges átláthatóságot, például a szellemi-tulajdoni jogok védelmében” – magyarázta a Japán-szakértő. Mint hozzátette, a japán kormányfő történelmi jelentőségű kongresszusi beszédét követően kínai halászhajók lépték át a Szenkaku-szigetek közelében lévő tengeri közigazgatási határt, aminek egyértelműen szimbolikus jelentősége van.

Kína és Észak-Korea is elítéli az amerikai–japán együttműködés megerősítését, hiszen a Peking által „ördögi paktumnak” nevezett egyezmény szerintük aláássa a térség stabilitását és fegyverkezési versenyhez fog vezetni. Kuragane Kei ugyanakkor hozzátette, nyilvánvalóan Kínának sem érdeke, hogy a jelenlegi „hideg konfliktus” elmérgesedjen a két ország között, azt viszont Peking valamilyen módon mindig érzékelteti, ha nem az elvárásai szerint alakulnak a dolgok. A térség jövője szempontjából tehát az egyik fő kérdés az, hogy a közvetett módon fokozódó amerikai jelenlét és a japán ambíciók milyen válaszreakciókat váltanak ki a rendszerint következetesen mellőzött Kínából.