Külföld
A többség kínai-japán háborúra számít
A területi viták fellángolása vezethet katonai konfliktushoz
A kínaiak több mint a fele, míg a japánok 29 százaléka gondolja úgy, hogy háború lesz a két ázsiai ország között – írta a Financial Times. A megkérdezettek többsége szerint a területi viták jelentik a legnagyobb akadályt a kétoldalú kapcsolatokban.
A felmérés néhány nappal az Senkaku-szigetek megvásárlásának második évfordulója előtt jelent meg. Japán és Kína között a kelet-kínai-tengeri szigetek körüli vizek közös használatáról már évtizedek óta tart a vita, amely két éve újabb szegmenssel bővült. A japán kormány 2012-ben megvásárolta a szigetek tulajdonjogát két Japán magánszemélytől, ami óriási felháborodást okozott Kínában. Peking a japánok lépését a status quo felrúgásának tartja, a két ország ugyanis a jelenlegi állapotokról állapodott meg, igaz nem írásban. A szigetek ügyében éppen ezek miatt egyik ország sem fordult még nemzetközi bírósághoz.
Az egyik amerikai egyetem Japán szakértője szerint a japán média a közvélemény-kutatás eredményeinek publikálásával csak felerősíti a kínaiak elleni negatív érzéseket, miközben a két ország között közötti kapcsolatok 2013 óta javulni kezdtek.
A közvélemény-kutatás szerint a japánok 38 százaléka véli azt, hogy a háború elkerülhető, ami kilenc százalékpontos csökkenés az előző évihez képest. A két ország közötti utálat kölcsönös, ezt a korábbi felmérések is alátámasztják A japánok 93 százalékának nincs jó véleménye a szomszédos ország polgárairól, Kínában ez az arány 87 százalék.
Forrás: Financial Times