Külföld

A szocialista Ujhelyi Strasbourgban indított diplomáciai offenzívát

Schöpflin György szerint torzít az MSZP-s politikus

Horgonyt le! címmel vitairatot mutatott be tegnap Strasbourgban Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és EP-képviselője.

A dokumentum része a párt diplomáciai offenzívájának és a júniusi budapesti európai pártkongresszus előkészítésének is. Mint Ujhelyi írta, Magyarország az elmúlt tíz év egyértelmű nyertese: a határok és piacok megnyitása mellett a csatlakozásunk óta eltelt tíz évben fejenként csaknem félmillió forint támogatás érkezett Magyarországra.

A szocialista politikus szerint Orbán Viktor és kormánya „önkényesen és erőszakosan” eltérítette Magyarországot az európai értékektől, „unortodox” gazdaságpolitikája miatt pedig fiatalok százezrei választották a gazdasági kényszeremigrá­ciót. Szerinte továbbá a kormányfő lebontja a jogállami kereteket, egypárti erőteret épít ki, s kiiktat minden demokratikus ellenőrzési lehetőséget. Úgy véli, a miniszterelnök „veszélyes pávatáncot jár”.

Magyarország számára az euroatlanti szövetség jelent fejlődést és fizikai védelmet - írta. Az egyre befolyásosabb keleti nagyhatalmakkal szerinte gazdasági együttműködésre, partnerségre kell törekedni.

Mint írta, egyértelműen állást kell foglalni arról, hogy Magyarország be akarja-e vezetni az eurót, a jobboldalnak szerinte ugyanis belátható időn belül nem áll szándékában átállni az uniós fizetőeszközre. Ezért mielőbbi széles körű és nyilvános vita megindítását szorgalmazza a kérdésről. A politikus vitairatát azzal a megállapítással zárta, hogy „kompországunk végre a helyén van”.

„Nem jelenik meg Európa sokszínűsége Ujhelyi István gondolkodásában, mintha legalábbis létezne egyetlen szabvány, amihez hazánknak alkalmazkodnia kellene” – reagált lapunknak Schöpflin György. A Fidesz EP-képviselője emlékeztetett, az uniónak komoly szerepe van abban, hogy nem sikerült felzárkóznunk, a mostani gazdasági stratégia konzerválja a lemaradást. Mint mondta, Ujhelyi torzít, amikor a kivándorlással kapcsolatban elfelejti megemlíteni, hogy a szocialista kormányzás nyolc évének mekkora szerepe volt a mostanra javulásnak indult gazdasági helyzet romlásában. Schöpflin hangsúlyozta, amikor a szocialista politikus rezsimként emlegeti az Orbán-kormányt, arra enged következtetni, hogy nem fogadja el a demokratikus választások eredményét, hanem elitista, felülről irányított rendszerben gondolkodik. „A baloldal nem hajlandó vitatkozni, ha Ujhelyi valóban ki akarja zárni a párbeszédből Magyarországnak azt a részét, amely nem rájuk szavazott, akkor elég veszélyes úton jár” – figyelmeztetett.


A nagyotmondó

Nem kellene azért olyan bátran nyúlni az Ady-kötetekhez, ha az emberfia maga sincs (talán szándékosan) tisztában azzal, hogy amikor ezt teszi, éppen a saját szülőföldjét adja el kilóra. Akkor sem ildomos a Pece-parti nagyságot idézgetni, amikor az istenadta politikusa – más dolga nem lévén – az összeférhetetlent játssza az Európai Parlamentben, az ott ma már szinte csak nyomokban fellelhető baloldali elvtársaival. Pláne nem szerencsés, ha olyan EP-képviselő mutogat a költőóriásra, aki beszédes helyen szerepel a parlamenti (in)aktivitást bemutató listákon. Végezetül pedig „Komp-ország” akkor lenne végre a helyén, ha képviselőinek megválasztott és felkent szociáldemokrata gyermekei nem azon mesterkednének folyton, valamint folyvást, hogy hírnevét és eredményeit relativizálják, és a hazát menetrendszerűen strasbourgi és brüsszeli pellengéreken csúfolják ki. Mert „Komp-országról” írt Ady Endre, így, kötőjellel és nagybetűvel, tisztelt vitairatszerző képviselő úr. Ejnye, azok a fránya asszisztensek, legalább ők jelezhették volna. Ugye? Ha már annyira nagyot akartunk mondani. A hitelesség – olykor – csak ennyin múlik. (KRL)