Külföld
A szíriai különmegbízott Putyin segítségében bízik
„A gyors békekötés elmaradása Szíria széteséséhez vezetne”
A gyors békekötés elmaradása Szíria széteséséhez vezetne - figyelmeztetett Staffan de Mistura az RTS svájci hírtelevízióban adott szerdai interjújában.
Vlagyimir Putyin, aki hétfőn villámlátogatásra érkezett a hmejmími orosz légitámaszpontra, bejelentette, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatait támogató orosz erők munkája jórészt lezárult a nemzetközi terrorizmus legharcképesebb csoportosulása, az Iszlám Állam a szétzúzásával, s elrendelte, hogy kezdjék meg az orosz csapatok Szíriából való visszavonását. Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be a szíriai polgárháborúba, amivel sikerült a damaszkuszi vezetés javára eldönteni a konfliktust.
Mistura arra az újságírói kérdésre, hogy Putyin milyen jelzést küldhetne ebből a pozícióból, úgy felelt: "Győzze meg a szíriai kormányt arról, hogy nincs vesztegetni való ideje". Szerinte ugyani nem elég katonai erővel területet nyerni, a békét is meg kell teremteni. Oroszországnak rá kell vennie a damaszkuszi vezetést annak elfogadására, hogy a béke megteremtéséhez a világszervezet közvetítésével új alkotmányra és új választásokra lesz szükség - tette hozzá.
Putyin a szíriai harctevékenységek lezárultával békeközvetítőként kíván fellépni, amit a damaszkuszi rezsim és ellenzékének részvételével Oroszországban tartandó Nemzeti Párbeszéd Szíriai Kongresszusának keretében tervez megvalósítani. Moszkva reményei szerint ezeken az egyeztetéseken a felek megállapodnak majd a közel-keleti állam új alaptörvényéről is.
Ugyanakkor Mistura világossá tette: a béketárgyalások a világszervezet Biztonsági Tanácsának vonatkozó felhatalmazása alapján kizárólag az ENSZ égisze alatt folyhatnak Genfben.
Mistura szerint a genfi tárgyalásokon részt vevő ellenzék ismételten kifejezte szándékát, hogy kész a komoly tárgyalásokra a kormánydelegációval, ez utóbbi viszont elutasította a találkozást.
Az ellenzék, amely először érkezett egységesen Genfbe, ismételten Aszad távozását követelte, amiről viszont a szíriai kormány hallani sem akar.
Egy magas rangú nyugati diplomata szerint a Bassár Dzsafari szíriai ENSZ-nagykövet vezette kormányküldöttség nem bocsátkozott párbeszédbe Misturával az új alkotmányról és az új választásokról a mostani, várhatóan december 15-én véget érő nyolcadik tárgyalási fordulón.
"Nyilvánvaló, hogy nem áll szándékukban részt venni ebben a politikai folyamatban. Világos az is, hogy nem nehezedik rájuk elegendő nyomás ahhoz, hogy így tegyenek" - mondta a Reuters brit hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó diplomata. Hozzátette: "Azt az egyértelmű benyomást keltik, hogy a rezsim mindenáron el akarja kerülni az ENSZ irányításával zajló politikai rendezést".
A hét éve tartó polgárháború lezárására a genfi tárgyalásokon kevés esély látszik. Az előző hét forduló eredménytelenül ért véget, az ellenzék és a kormány még közös tárgyalóasztalhoz sem volt hajlandó leülni, Staffan de Mistura külön-külön tárgyalt a küldöttségekkel.