Külföld
A spanyol rendőrség felszámolt két migránscsempészbandát
Több mint száz marokkói állampolgárt szállítottak jetskikkel, csónakokkal vagy komphajók fedélzetén elrejtve
A közlés szerint a marokkóiak többsége még fiatalkorú volt. A migránsoknak 2000 és 8000 euró közötti összeget kellett fizetniük a csónakon történő átkelésért, 5000 eurót, ha jetskin, s 2500 eurót, ha egy teherautón elrejtve kompon akartak Spanyolországba jutni.
A rendőrség úgy jutott az embercsempészek nyomára, hogy az észak-spanyolországi Asturias tartományban az egyik fiatalkorúak börtönében egyre több olyan fiatal marokkói tűnt fel, aki ugyanabból a szaharai térségből származott.
A spanyol hatóságok országszerte 22 gyanúsítottat vettek őrizetbe, köztük a fegyintézet három munkatársát is, akik a feltételezések szerint törvényes tartózkodásra jogosító iratokkal látták el a fiatalokat.
Az első embercsempészbandát követően a hatóságok egy másik nyomára bukkantak. Ez utóbbi szintén fiatalokat csempészett az észak-afrikai országból, ugyanakkor emellett válságdíj fejében elrabolt olyan marokkóiakat is, akiket más embercsempészek már korábban Spanyolországba jutattak. A fiatalokat erdőkben és házakban rejtették el a dél-spanyolországi Cádiz tartományban, míg családjaik nem fizettek 500 eurót szabadon engedésükért. A rendőrség a banda hat feltételezett tagját vette őrizetbe.
Spanyolországba érkezik Olaszországot és Görögországot követően a legtöbb illegális bevándorló a Földközi-tengeren keresztül. A Gibraltári-szoros mindössze 15 kilométer széles, komphajóval az út hozzávetőleg 40 percet vesz igénybe.