Külföld

A pápa segítségét kérik Lomniciék

Nemzeti emlékhelyet létesítene Doberdóban az Emberi Méltóság Tanácsa

A katolikus egyházfő figyelmébe ajánlaná, továbbá nemzeti emlékhelyet és látogatóközpontot létesítene az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) a doberdói Magyar Kápolnánál, amelynek a környékén több százezer magyar katona nyugszik.

magyar kápolna
Balog Zoltán és az EMT vezetői (középen) a Magyar Kápolnában (Fotó: EMMI/Bartos Gyula)

Ferenc pápa figyelmébe ajánlaná az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) az olaszországi Doberdo del Lago községhez közeli visintini Magyar Kápolnát, amelyet magyar katonák építettek 1917–1918-ban, de csak 2009-ben szenteltek föl – tájékoztatta a Magyar Hírlapot Lomnici Zoltán. Az EMT elnöke elmondta, hogy a Szentatya a szervezetük védnöksége alatt álló kápolna közelében szeptemberben megemlékezést tart a száz éve kitört első világégésről. „Ez alkalommal civilszervezetek adják át üzeneteiket és ajándékaikat a katolikus egyházfőnek. Mi pedig azt szeretnénk, hogy ő is tudomást szerezzen kápolnánkról és imádkozzon az ott elesett és a közelben nyugvó magyar hősi halottakért is, akik életüket adták a hazáért” – mondta el Lomnici, aki azt is hozzáfűzte: a megemlékezést azzal tennék személyessé, hogy ez alkalommal egy olyan, a kápolnát ábrázoló festményt adnának át a pápának, amely az EMT-elnök saját alkotása.

A világháború alatt elkezdett épület befejezetlen maradt. A felújítási és továbbépítési munkálatokat 2008-ban Szunai Miklós, az EMT későbbi főtitkára a magánvagyonából finanszírozta. A mecénás vállalkozó lapunknak felvázolta további, a magyar kápolnát illető terveiket is. Közölte, az EMT-nek és a szervezet elöljáróinak óriási megtiszteltetést jelentene, ha a Szentatya előtt is képviselni tudnák hazánkat és a gondolatot, amelyet a kápolna helyreállításával üzennek az utókornak: a doberdói tragédia ma már a megbékélés szükségességét és fontosságát sugallja. „Amikor megláttam azt a még romos épületet, elszégyelltem magam, hiszen nekünk, magyaroknak ez egy tragikus és szent hely is egyben, ahol megannyi hősünk vére elhullott, ezért úgy éreztem, méltóképpen kellene megemlékezni róluk. A mi védnökségünk pedig arra is kiterjed, hogy az emberek megismerjék történelmünk e rendkívül fontos helyszínét, így azt szeretnénk, hogy ez nemzeti emlékhely és látogatóközpont is legyen, hiszen Európa minden szögletéből zarándokolnak oda emberek. Nem lehet megállni tehát. Kutatjuk a forrásokat, hogy a fiatalokkal is megismertessük a doberdói tragédiát, és tanuljanak belőle. Kezdeményezni fogjuk, hogy a kápolna udvarán létesüljön egy kis múzeum, amelyben kiállítással egybekötött filmvetítés is segíti majd a tanulási folyamatot” – közölte Szunai.

Lomnici kifejtette azt is, az EMT számára nagy megtiszteltetést jelent, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mondott megemlékező beszédet a védnökségük alatt álló kápolnánál az I. világháború 100. évfordulója alkalmából július 30-án megtartott első külföldi megemlékezésen. „Szinte minden magyar családot érint a nagy háború és az olasz fronton elhunyt hősi halottak emlékének az ápolása, akik ugyan tömegsírban nyugszanak, de mi az általunk szervezett zarándoklatokkal próbálunk egyfajta emléket állítani személyesen minden hősünknek. A magyar és az olasz katonák hősiesen küzdöttek a harctéren, majd testvérré váltak a halálban. Ma már csak az emlékezés a fontos, ezeknek az embereknek pedig jár a tisztelet” – mondta Lomnici.