Külföld

„A német rendvédelem felelős a kitoloncolások kudarcáért”

Horváth József: Hiányos és könnyen kijátszható a rendszer

A német rendvédelem hiányos és könnyen kijátszható, a hatóságok ezért szinte csak azokat tudják kitoloncolni, akik maguk is haza akar térni - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 szombat esti műsorában.

A német rendvédelembe - mint fogalmazott - olyanok is beépültek, akik idő előtt kiszivárogtatják a menedékkérelmek elutasítását, az érintettek így el tudnak tűnni a hatóságok elől. 

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az Iszlám Állam Európából származó egykori harcosai jogvédő szervezetek segítségével visszatérnek, fellépni pedig senki nem akar ellenük - tette hozzá. A szakértő az állampolgárság azonnali megvonását sürgette a terrorszervezet tagjaitól akkor is, ha ártatlannak vallják magukat. 

A szakértő hangsúlyozta, hogy a Közel-Keleten az Iszlám Állam még mindig népszerű, több ezer katonájuk újra szabadon mozog, a nyugati nagyhatalmak pedig még mindig nem döntöttek a térség jövőjéről.