Külföld
A magyar és szlovák tiltakozás elutasítását javasolják a kvótaperben
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Brüsszel a kvótát erőlteti - Fidesz: harcoljon tovább a kormány a kvóta ellen
Európa nyitott a párbeszédre
Amennyiben az áthelyezésre vonatkozó uniós megállapodást jelenleg elutasító tagállamok változtatnak álláspontjukon, az Európai Bizottság készen áll arra, hogy együttműködjön velük fennálló aggályaik kezelése érdekében - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán. Az uniós biztos elmondta, egyre láthatóbbá válik az "igazi szolidaritás", ugyanis egyre több jogosult embert helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba. Néhány tagállam azonban nem tesz eleget kötelezettségeinek, ezért az Európai Bizottság szerdán az áthelyezéssel kapcsolatos jogi kötelezettségeik teljesítésének elmulasztása miatt indított kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként indoklással ellátott véleményt küldött Csehországnak, Magyarországnak és Lengyelországnak - tette hozzá. A görög biztos a bizottsági lépést azzal indokolta, hogy egyetlen érintett tagállam sem jelezte, hogy akár egyetlen menedékkérőt is fogadna területén és egyetlen bemutatott érvük sem indokolja az áthelyezésre vonatkozó megállapodás végrehajtásának elutasítását.
Magyarország és Szlovákia 2015 decemberében fordult a luxembourgi székhelyű törvényszékhez a 120 ezer menedékkérő áttelepítését célzó, kötelező jellegű mechanizmus ügyében, amelyet az uniós belügyminiszterek tanácsa minősített többségi szavazással, mások mellett Magyarország és Szlovákia ellenkezése ellenére fogadtak el néhány hónappal korábban.
A magyar keresetben tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kérték a mechanizmusról szóló tanácsi határozat vagy legalábbis azon rész megsemmisítését, amelynek értelmében Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene befogadnia, 988-at Görögországból és 306-ot Olaszországból. A magyar fél elsősorban arra hivatkozik, hogy a szóban forgó határozatból hiányzik a felhatalmazás, azt az uniós szabályok alapján nem is lehetett volna elfogadni, továbbá, hogy a mechanizmus alkalmatlan a bevándorlási válság kezelésére.
Yves Bot francia főtanácsnok a bíróság luxembourgi székhelyén felolvasott állásfoglalásában úgy vélekedett, hogy a felperesek beadványaiban szereplő jogi érvek nem állják meg a helyüket, indítványában ezért azt javasolja, hogy a bíróság utasítsa el a Szlovákia és Magyarország által előterjesztett kereseteket.
Rámutatott, hogy az uniós alapszerződések rendelkezései felhatalmazást biztosítanak olyan intézkedések elfogadására, amelyek "ideiglenesen és konkrét pontokban eltérnek a menekültügyi tárgyú jogalkotási aktusoktól az egyértelműen azonosított szükséghelyzetre való reagálás érdekében".
Kormányzati Tájékoztatási Központ: Brüsszel a kvótát erőlteti
Brüsszel minden eszközzel és rohamléptékben Magyarországra akarja erőltetni a kvótát - reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ az Európai Bizottság szerdai bejelentésére.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint az Európai Bíróság főtanácsnoka mellett a brüsszeli bizottság is újabb nyomást próbál gyakorolni azokra a tagállamokra, amelyek elutasítják a Soros-tervet és a migránsok betelepítését.
Úgy vélik, mindez azt jelzi, hogy felgyorsítják a Soros-terv végrehajtását.
Hozzátették, a kormány nem a migránsok betelepítésében és elosztásában, hanem a határok védelmében látja a megoldást és ezért mindent megtesz a magyar és az uniós határok védelméért.
Magyarország saját pénzéből 260 milliárd forintot költött a határvédelemre, Brüsszel ezekhez a költségekhez nem járult hozzá. A hatályban lévő magyar törvények garantálják a határok hatékony védelmét.
Brüsszel támadása a kvóta elutasítása és a tranzitzóna ellen nem más, mint a magyar bevándorláspolitika és a kerítés lebontására irányuló kísérlet - írták.
Hangsúlyozta: a kérdéses, határozott időre szóló, ezért "vitathatatlanul átmeneti jellegű" határozatban foglaltak nem jelentik az uniós jogalkotási aktusokban szereplő érdemi szabályok tartós módosítását, így "annak elfogadása nem minősül a jogalkotási eljárás megkerülésének".
Bot megállapította, hogy ugyan a megtámadott határozat módosításokat tartalmaz az Európai Bizottság eredeti javaslatához képest, a tagállamok kormányait tömörítő tanács nem volt köteles egyhangú szavazásra, mivel a brüsszeli testület nem ellenezte ezen módosításokat.
A főtanácsnok azon véleményének adott hangot, hogy az uniós áthelyezési kvóták "hatékonyan és arányosan" hozzájárulnak Görögország és Olaszország terheinek csökkentéséhez, ezért alkalmasak a kitűzött célok elérésére.
Mint írta, a tanácsi határozat intézkedéseinek nem megfelelő hatékonysága nem kérdőjelezi meg annak alkalmasságát a célkitűzések elérésére, mivel e határozatot a meghozatalának időpontjában fennálló ténybeli és jogi helyzet alapján kell megítélni, nem pedig a hatékonysági fokára vonatkozó visszamenőleges megfontolások tükrében.
Ennek kapcsán kiemelte: "a nem megfelelő hatékonyságot olyan tényezők összessége magyarázza, amelyek között szerepel az is, hogy a megtámadott határozatot egyes tagállamok egyáltalán nem vagy csak részlegesen hajtják végre, ami ellentétes a szolidaritással és a terhek igazságos megosztásával".
Fidesz: harcoljon tovább a kormány a kvóta ellen!
A Fidesz továbbra is kéri a kormányt, harcoljon a kvótaperben azért, hogy a kötelező kvótát ne lehessen bírósági úton sem Magyarországra rákényszeríteni - közölte Gulyás Gergely. A kormánypárt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az ügyet nem tekintik lezártnak, bíznak abban, hogy a bíróság a főtanácsnoki indítvánnyal ellenkező döntést hoz. A főtanácsnok állásfoglalását ugyanis a Fidesz elfogadhatatlannak, a közösségi joggal, az uniós alapszerződésekkel ellentétesnek tartja.
Csak a magyar választók jogosultak dönteni arról, hogy kikkel akarnak együtt élni az országban - jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese.Felhívta a figyelmet a kvótadöntés alkalmazhatatlanságára is, amit azzal magyarázott, hogy több mint 22 hónap telt el a 120 ezer ember elosztására rendelkezésre álló 24 hónapból, és ez alatt mintegy 20 százalékát sikerült elosztani az Olaszországból és Görögországból áthelyezendő embereknek, vagyis a kvótadöntést támogató államok sem teljesítették kötelezettségüket.
Az áthelyezettek 90 százaléka sem ott él már, ahová áthelyezték - tette hozzá.
Ezért az Európai Bizottságnak inkább "abban kellene kiélnie ebben a nyári melegben" az aktivitását, hogyan tud javaslatot tenni a kvótadöntés visszavonására - fogalmazott Gulyás Gergely, aki hozzátette, Soros György szívélyes brüsszeli fogadtatása előre jelezte, hogy a Soros által kívánatosnak tartott bevándorláspolitika Brüsszelben továbbra is támogatásra talál, és úgy látszik, sajnos az európai uniós intézmények sem képesek kivonni magukat e hatás alól.
Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen indított kötelezettségszegési eljárást, Gulyás Gergely azt mondta: aggasztó, hogy a brüsszeli testület nincs tekintettel arra, hogy a kvótadöntés alkalmazhatatlan, az azt megszavazók sem hajtották végre.
A lengyel igazságszolgáltatási reformot ért uniós bírálatokkal kapcsolatos kérdésre a Fidesz képviselője azt válaszolta: mivel a két igazán vitatott törvényt a lengyel elnök megvétózta, "pillanatnyilag nincs helyzet", nincs ok a jogszabályok minősítésére.
Arra a kérdésre, hogy lesz-e ellenzéki médiumok elleni "hadjárat" a Fidesz részéről, azt felelte: a sajtószabadságot az alaptörvény világosan rögzíti, a Fidesz pedig az alkotmányos keretek között politizál. Arra a felvetésre, hogy mely médiumok tartoznak "a Soros-maffiabirodalom által irányítottak" közé, úgy reagált: ennek megfejtésébe nem kíván belemenni, de nyilvánvaló, hogy nyomon követhető, Soros György mely médiumoknak ad támogatást.
A május 10-én tartott tárgyaláson a felperesek oldalán Lengyelország, az Európai Unió Tanácsa mellett pedig Görögország, Olaszország, Németország, Franciaország, Svédország, Belgium, Luxemburg, illetve az Európai Bizottság avatkozott be.
A főtanácsnok feladata, hogy pártatlanul és függetlenül eljárva javaslatot terjesszen a bíróság elé a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozóan. Az indítvány nem köti a bírákat, a tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.
Az ítélethirdetés várhatóan ősszel vagy legkésőbb télen lesz. A perben a bíróság tizenöt fős nagytanácsa fog dönteni, egyszerű többséggel.
Szijjártó Péter: Yves Bot javaslata tökéletesen illeszkedik a Soros-tervbe
A külgazdasági és külügyminiszter szerint az Európai Bizottság főtanácsnokának javaslata "teljes mértékben illeszkedik abba a folyamatba, amelyet Soros-tervnek neveznek".
Szijjártó elmondta: "Soros György államfői pompával történő brüsszeli fogadása után érdekes módon minden európai intézmény még további nyomást helyezett" Magyarországra és a közép-európai országokra, hogy illegális bevándorlókat fogadjanak be. "Mi nem akarunk illegális bevándorlókat befogadni, megvárjuk a bíróság döntését" - jelentette ki.
Kiemelte: a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést továbbra is az európai jogot megsértő döntésként értelmezik, egy ilyen döntéssel nem lehet elvenni egy tagállamtól sem a jogot, hogy maga döntse el, kiket enged be a területére és kiket nem. Az európai szerződések világosan leírják, hogy ezt a jogot nem lehet elvenni - tette hozzá.
A külügyminiszter szerint a józan ésszel is szembemegy a döntés, mert csak ösztönzi az illegális bevándorlást, hiszen meghívásként értelmezhetik azok, akik gazdaságilag jobb életre vágynak és megindulnak Európa felé, és az embercsempészek is, akik ezt felhasználva elhitethetik az emberekkel, hogy jöhetnek Európába.
Megerősítette: Magyarország kormányának első számú feladata, kötelessége és felelőssége az ország és a magyar emberek biztonságának megvédése, ezért mindent megtesznek, hogy ide illegális bevándorló ne jöhessen.
Prága ismét felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen
Pozsony elutasítja a kötelező kvótákat
Szlovákia ellenzi a kötelező kvótákat, és olyan megoldásban érdekelt, amely csökkentené az Európai Unióba irányuló migrációs áradatot - hangsúlyozta szerdán Robert Kalinák szlovák belügyminiszter. A szlovák politikus a Facebook-oldalán reagált Yves Botnak, az Európai Bíróság főtanácsnokának szerdán közzétett állásfoglalására. "Szlovákia a kvóták ellen van, és mindig ellenük lesz. Olyan megoldást fogunk keresni, amely lehetővé teszi az Európai Unióba irányuló migrációs hullám mérséklését" - állt Robert Kalinák bejegyzésében. "A kötelező kvótarendszer teljes egészében hatástalan" - szögezte le a pozsonyi belügyminiszter.
A Denník N független napilap honlapja szerint megszólalt a kvótaperben Robert Fico szlovák miniszterelnök is. "Szlovákia soha nem fogja elfogadni a kötelező menekültkvótákat" - jelentette ki Robert Fico. A honlap szerint Fico a témával kapcsolatban bírálta a szlovák médiát. "Ez a szlovák média tipikus hozzáállása. Ahelyett, hogy támogatnák Szlovákiát a migránskvóták elutasításában, annak örülnek, hogy megjelent egy ügyvéd semmire sem kötelező állásfoglalása" - idézi a miniszterelnököt a Deník N, amely a jelenlegi szlovák kormányzat rendszeres bírálói közé tartozik. Robert Fico arra kérte a szlovák médiát, hogy "vegye védelmébe az ország érdekeit, ahogy ezt a kormány is teszi" - olvasható a honlapon.
A cseh kormány ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen - ezekkel a szavakkal reagált Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán arra, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.
"Ez év júniusáig a menekültek áthelyezésének sikeressége mindössze 15 százalékos, s a kvóták teljesítésével a tagállamok többségének problémái vannak" - olvasható Sobotkának a cseh kormány honlapján nyilvánosságra hozott kommentárjában. A miniszterelnök szerint az áthelyezett migránsok alacsony száma egyértelműen azt jelzi, hogy a kvótarendszer megvalósítása a gyakorlatban is meghiúsult.
"A migrációs válság kezdete óta a Cseh Köztársaság világos és érthető hangon beszélt. Kiemelt feladatnak tartjuk a működőképes intézkedések megvalósítását, amelyek az illegális tömeges migráció problémájának tartós megoldásához vezetnek és szavatolják az európai országok állampolgárainak biztonságát" - szögezte le a cseh kormányfő.
Bohuslav Sobotka rámutatott: Csehország kitartóan szorgalmazza az EU külső határai védelmének a megerősítését, hogy a szövetség már a határain képes legyen megállítani az illegális bevándorlást.
Migrációkutató Intézet: A főtanácsnok véleménye szembemegy a korábbi felvetésekkel
A Migrációkutató Intézet szerint az Európai Bíróság francia főtanácsnokának a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben szerdán publikált véleménye szembemegy az összes korábbi hasonló felvetéssel, és Yves Bot "egyértelműen az Európai Bizottság és az oldalán beavatkozó, migrációs szempontból fogadó, illetve az áthelyezésben érintett tagállamok oldalára állt" azzal, hogy a magyar és szlovák kereset elutasítását javasolja.
Lengyelország ezután is kész megvédeni álláspontját
Varsó továbbra is kész megvédeni a menekültelosztási kvótára vonatkozó álláspontját - szögezte le Konrad Szymanski lengyel külügyminiszter-helyettes, reagálva arra, hogy ez ügyben Brüsszel szerdán újabb szakaszba léptette a Magyarország, Lengyelország és Csehország elleni kötelezettségszegési eljárást. Az illetékes lengyel állami szervek "belátták, hogy lehetetlen végrehajtani az uniós átirányítási döntéseket úgy, hogy ez összhangban legyen a lengyel menedékjogi és biztonsági politikával" - szögezte le az uniós ügyekért felelős miniszter-helyettes a PAP hírügynökségnek továbbított nyilatkozatban. Rámutatott, hogy a kvótát az uniós tagállamok csupán mintegy 20 százalékban teljesítették. Utalt arra a levélre, melyet Varsóból az Európai Bizottságnak (EB) továbbítottak július közepén. Megerősítette: Lengyelország továbbá is kész az Európai Unió Bírósága előtt megvédeni a levélben megfogalmazott álláspontját.
Az intézet közleményében, amelyet a Századvég Alapítvány juttatott el az MTI-hez, felidézték: a korábbi értékelések alapján több szakértő úgy nyilatkozott, hogy a magyar kereset akár sikeres is lehet, mivel a tanács döntése - elsősorban formai értelemben - meglehetősen bizonytalan alapokon áll. Mindezt még olyan szakértők is elismerték, akik egyébként nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország a kvótadöntés ellen szavazott - hangsúlyozták. Megjegyezték: a főtanácsnok véleménye ugyan nem jelent végleges döntést, a statisztikák azonban azt mutatják, hogy egy ilyen tartalmú vélemény után Magyarország szempontjából nem kedvezőek az előjelek.
Hangsúlyozták: Magyarország álláspontja, hogy a jelenlegi migrációs helyzet megoldását nem képezheti semmilyen, automatizmuson alapuló elosztási mechanizmus. A migráció kiváltó okait az Európai Unión kívül kell kezelni, továbbá még inkább meg kell erősíteni a határellenőrzést. Ugyanakkor határozott a magyar álláspont abban, hogy az üldöztetés elől menekülőknek és a ténylegesen nemzetközi védelemre szorulóknak biztosítsák a nemzetközi védelmet - szögezték le.
Közölték, a főtanácsnokok a bíróság nem ítélkező tagjai, szerepük, hogy részletesen indokolt indítványt nyújtanak be a bíráknak, így segítve azok munkáját. A főtanácsnokok függetlenek, megfelelő jogi szakértelemmel. Kiemelték, hogy a főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, a testület azzal ellentétesen is határozhat, azonban az indítvány vitathatatlanul lényegesen befolyásolja a döntést.
Kern: A szabályok megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását
Az EU szabályainak megsértése esetén csökkenteni kell Magyarország és Lengyelország uniós támogatását - mondta Christian Kern osztrák kancellár a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapnak.
A FAZ csütörtöki számában megjelenő interjúból előzetesen közölt részletek szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) politikusa a nácizmus elleni harcban fordulópontként számon tartott normandiai partraszállásra utalva kijelentette, hogy "a következő (uniós) költségvetés lesz a D-nap".
"Aki nem tartja be a szabályokat, nem lehet a támogatások nettó haszonélvezője 14 milliárd euróval vagy 6 milliárd euróval, mint Lengyelország és Magyarország. A németek és az osztrákok ezt nem fogják elfogadni" - mondta Christian Kern.
Az osztrák kancellár üdvözölte, hogy a lengyel államfő "a civiltársadalom nyomására" megtagadta a nemzeti-konzervatív kormány igazságügyi reformjáról szóló három törvényjavaslat közül kettő aláírását. Azonban továbbra is gond, hogy Lengyelország és Magyarország hajlandósága az európai szabályok betartására "nagyon csekély". Ez megmutatkozik a menekültek tagállamok közötti elosztásának ügyében is, amelyből a két ország "teljesen kivonja magát" .
Szintén elfogadhatatlan, ha azt mondják, hogy "Európán belül létezik egy illiberális demokrácia és egy illiberális társadalommodell" - mondta az osztrák kancellár. Hozzátette: a demokráciának mindig a pluralizmuson kell alapulnia, azonban "gyújtogatók vannak a házunkban", ezért örvendetes, hogy az Európai Bizottság "nagyon határozottan nemet mondott".
Az SPÖ elnöke szerint a varsói és a budapesti nemzeti-konzervatív kormány ügyében két megoldás lehetséges. Ezeket a "rezsimeket vagy kormányokat leváltják, és akkor magától megoldódik a probléma", amihez azonban nem érdemes "túlzott reményeket fűzni, tekintettel mindarra, ami az ellenzékkel és a sajtószabadsággal történik".
A másik megoldás az lehet, hogy megpróbálják rábírni őket arra, hogy "betagozódjanak egy közös európai politikába". Ehhez a törekvéshez lehetne felhasználni az uniós támogatásokat - fejtette ki Christian Kern az interjúban, amelyben a FAZ hírportálján megjelent előzetes szerint Magyarország és Lengyelország mellett Törökországról is beszélt, ismét leszögezve, hogy kormánya elutasítja Törökország uniós csatlakozását.