Külföld
A konzervatívok nyerhetnek a lengyeleknél
A választásokon a lengyel parlament alsóházának, a szejmnek négyszázhatvan képviselőjét, valamint a felsőház, a szenátus száz szenátorát választják meg.
Az utóbbi hetekben megjelent felmérések szerint a PiS népszerűsége 35–42 százalék között ingadozik. A PO egyes felmérések szerint 28 százalékot is kaphatna, egyes elemzők viszont úgy vélik, azért kell harcolnia, hogy támogatottsága ne csökkenjen 20 százalék alá. A választások tétje ugyanis az, hogy a PiS képes lesz-e önállóan kormányt alakítani, ami lehetővé tenné számára a szerinte nélkülözhetetlen – mindenekelőtt az adórendszer, a nyugdíjrendszer és az egészségügy területén szükséges - reformok végrehajtását, a PiS programjában szereplő „öntudatosabb külpolitika” folytatását, ezen belül a visegrádi együttműködés dinamizálását és az energiabiztonság erősítését.
Szakértők szerint a PiS az önálló kormányzás és valamely kisebb párttal való koalíciós kényszer határán egyensúlyoz, de a PO is megpróbálkozhatna kormányalakítással egy széles ellenkoalíció létrehozásával. Ez akkor lenne lehetséges, ha a két domináns párt mellett több, jelenleg a választási küszöb átlépéséért küzdő tömörülés kerülne be a parlamentbe.