Külföld
„A katalán vezetők már az első pillanattól kezdve tudták, hogy nem engedélyezem a népszavazást”
Meglepő, hogy valaki a kormányfővel akar arról beszélni, hogy miként likvidálja az ország alkotmányát - mondta a volt spanyol miniszterelnök a függetlenségpárti politikusok elleni per tárgyalásán
"Világossá tettem, hogy mik a játékszabályok" - fogalmazott a konzervatív politikus, aki 2011 és 2018 között irányította a dél-európai országot. Mint mondta, először Artur Mas katalán elnök, majd annak utódja Carles Puigdemont számára is nyilvánvaló volt, hogy még csak tárgyalni sem hajlandó velük egy esetleges katalán függetlenségi népszavazás megrendezéséről. Előbbivel hatszor, utóbbival két alkalommal beszélt összesen - tette hozzá.
"A spanyol nép dönt arról, hogy mi Spanyolország, és nem egy autonóm közösség, a spanyol kormány, vagy a parlament képviselői" - hangsúlyozta már korábban is hangoztatott érvelését, miszerint a spanyol nemzeti szuverenitást érintő kérdésekről nem lehet csupán az ország egy részét megkérdezni. "Meglepő, hogy valaki a kormányfővel akar arról beszélni, hogy miként likvidálja az ország alkotmányát" - jegyezte meg Mariano Rajoy. Hozzátette: Carles Puigdemont számára felajánlotta, hogy álláspontját fejtse ki a spanyol parlamentben, aki azonban nem élt ezzel.
A 2017 október elsején megrendezett voksolásról ismételten azt mondta, hogy az nem nevezhető népszavazásnak, mivel nem törvényesen írták ki.
Az aznap történt erőszakos eseményekről úgy vélte: nem történtek volna meg, ha a katalán vezetők betartják a törvényeket. "Ha nem hívták volna az embereket egy illegális referendumra, nem láttunk volna sérüléseket" - fogalmazott.
Mariano Rajoy szerint a kialakult rendkívüli helyzet indokolta, hogy végül a spanyol történelem során először alkalmazták az alkotmány 155-ös cikkét, és a spanyol kormány ideiglenesen átvette az irányítást Katalónia felett. Kiemelte, hogy ehhez széles körű politikai támogatást is szereztek. Javaslatukat a szocialisták és a liberálisok is megszavazták a parlament felsőházában. A volt miniszterelnök úgy vélte: óvatosan jártak el, előbb számos körülményt mérlegeltek, és több alkalommal figyelmeztették a katalán vezetést arra, hogy "ez nem járható út".
A spanyol kormányfőt a tanúmeghallgatások első napjára idézte be a bíróság Soraya Sáenz de Santamaría, volt spanyol miniszterelnök-helyettessel, Cristóbal Montoro, volt pénzügyminiszterrel és Artur Mas, volt katalán elnökkel egyetemben. Az ügyben összesen 587 tanú kapott idézést.
A bíróság a tanúk nagy számára hivatkozva átlagosan fél órában szabta meg a meghallgatási időket, ám például Mariano Rajoy esetében is kivételt tett, akit több mint másfél órán át kérdeztek a vád és a védelem képviselői.
A bírósági eljárás a 2017. október 1-jén alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakba torkollott függetlenségi népszavazás megrendezése, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt indult.
A perben 12 katalán függetlenségi politikus és civil szervezeti vezetőt vádolnak különböző bűncselekmények, például az alkotmányos rend veszélyeztetésének számító lázadással, valamint közpénz hűtlen kezelésével. Az ügyészség 7 és 25 év közötti börtönbüntetéseket kért rájuk. Meghallgatásuk során minden vádlott hangsúlyozta: nem követte el a neki tulajdonított bűncselekményeket, és a függetlenségi törekvésekkel nem sértett törvényt.
Carles Puigdemont, leváltott katalán elnök és egykori kormányának vele együtt külföldre menekült négy tagja ebben az eljárásban nem ül a vádlottak padján, mivel a spanyol bíróság által kért kiadatásukat Belgiumban és Németországban is elutasították. Spanyolországban viszont elfogatóparancs van érvényben ellenük, így haza sem térhetnek.