Külföld

A francia légierő bekapcsolódott a hadjáratba Szíriában

Első alkalommal mértek légicsapásokat

A francia légierő is bekapcsolódott az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni légi hadjáratba Szíriában. Az első sikeres légitámadás során hat  francia vadászgép megsemmisítette a dzsihadisták egyik kiképzőtáborát Szíria keleti részén, Deír-ez-Zór közelében. Vasárnap az amerikaiak vezette koalíció összesen húsz légicsapást mért az Iszlám Állam iraki, hármat pedig annak szíriai állásaira.

A New Yorkban tartózkodó francia államfő vasárnap újságíróknak az első sikeres hadműveletről beszélt. Mint elmondta, hat francia vadászgép megsemmisítette a dzsihadisták egyik kiképzőtáborát Szíria keleti részén, Deír-ez-Zór közelében. Hangsúlyozta, hogy az említett tábor veszélyt jelentett Franciaország biztonságára. Hozzátette: a vasárnapi légicsapásnak nincsenek civil áldozatai. Jelezte: a következő hetekben szükség esetén további hasonló műveletekre készül a francia légierő. 

Francois Hollande francia államfő szeptember elején jelentette be, hogy hazája stratégiát vált, és nemcsak Irakban, hanem Szíriában is légicsapásokat fog mérni az Iszlám Államra. Hollande kizárta a szárazföldi katonai beavatkozást Szíriában, de megerősítette, hogy támogatná a szomszédos államok esetleges koalícióját az Iszlám Állam ellen az ország felszabadítására. 

A francia hadsereg kizárólag Irakban vett részt eddig az Egyesült Államok által a dzsihadista szervezet ellen indított légi hadjáratban. A francia légierő első szíriai felderítő repülései szeptember közepén kezdődtek.

Szíriában a mérsékeltnek tartott ellenzéki erőket fegyverekkel és stratégiai tanácsokkal segíti Párizs, mert attól tart, hogy a légicsapások Bassár el-Aszad elnök rezsimjét erősíthetik, amely a 2011 márciusában kirobbant szíriai felkelés kezdete óta több százezer ember haláláért felelős. Hollande szerint az Iszlám Állam az elmúlt két évben megerősödött, ez indokolja, hogy Szíriában is bombázzák az állásait.

Az amerikaiak vezette koalíció vasárnap összesen húsz légicsapást mért az Iszlám Állam iraki, hármat pedig annak szíriai állásaira. Az amerikai egyesített erők parancsnokságának közleménye szerint Irakban Hit városa közelében öt támadást intéztek ellenséges célpontok ellen, a többit az ország legkülönbözőbb részein hajtották végre. Szíriában el-Haszaka és Abu Kamal körzetében hajtottak végre légi támadásokat.