Külföld

A feltételezettnél sokkal többen haltak meg

Legalább kilencven civil vesztette életét Damaszkuszban

Az eddigi információkkal szemben nem valamivel több mint hatvan, hanem legalább százhúsz ember halt meg abban a vasárnapi merényletben, amelynek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett - jelentette hétfőn az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH). Az ISIS közben szabadon engedte a tavaly februárban Észak-Szíriában túszul ejtett mintegy kétszázharminc asszír keresztények utolsó, nagyjából negyven fős csoportját is.

Az áldozatok közül legalább kilencven civil volt - tudatta az OSDH. A szíriai polgárháború 2011-es kirobbanása óta nem volt ennyi halálos áldozatot követelő terrortámadás az országban.

Vasárnap délután négy pokolgép robbant Damaszkusz központjától mintegy tíz kilométerre délre. Kettőt autóba rejtettek, kettőt pedig öngyilkos merénylő hozott működésbe abban a városrészben, ahol a síiták számára kiemelt jelentőségű Szajída Zejnab mecset található. A hagyomány szerint ott nyugszik Mohamed próféta unokája.

Szíriában eddig a legvéresebb terrortámadást az al-Kaidával szövetséges An-Nuszra Front hajtotta végre: 2012 májusában száztizenkét emberrel végeztek egy kettős öngyilkos merényletben Damaszkuszban. A konfliktusban a legtöbb öngyilkos merényletet az Iszlám Állam és az An-Nuszra követte el.

A szíriai konfliktusban eddig legalább kétszázhatvanezer ember veszítette életét, és több mint tízmillióan váltak földönfutóvá.

Moszkva elítélt a támadást

Az orosz külügyminisztérium közleményében visszataszító bűncselekményeknek nevezte a hétvégi merényleteket, amelyek - mint hangsúlyozta - megfelelő választ igényelnek a nemzetközi közösségtől. Útját kell állni az ISIS, az an-Núszra Front és más terrorcsoportok tevékenységének, hogy a felekezetek közötti viszály további kiélezésével ne súlyosbítsák a helyzetet Szírián belül, illetve az országgal szomszédos területeken.

A külügyi közleményben kiemelték, hogy a szélsőségesek brutális cselekedeteinek célja félelmet kelteni a békés lakosság körében, aláásni a szíriai válság békés rendezését, és megakadályozni az erőszak és vérontás felszámolására tett erőfeszítéseket.

Súlyos harcok Aleppónál, elzárták a várost a dzsihadisták

Egy szíriai ellenzéki szervezet szerint súlyos harcok bontakoztak ki hétfőn Aleppó közelében, az Iszlám Állam (ISIS) más dzsihadista csoportokkal együtt lezárta az egyetlen, város felé vezető utat, amelyen a damaszkuszi kormány utánpótlást szállított a várost ostromló katonáinak, és amelyen polgári lakosok is közlekedtek.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű emigránsszervezet szerint heves harcok dúlnak az Aleppótól délkeletre fekvő térségben, amelyet a kormányhadsereg és a lázadószervezetek is ellenőrzésük alatt tartanak, illetve az Aleppótól délkeletre fekvő Hanázir környékén.

Szabadon engedték a szíriai keresztény foglyokat

Junan Talia, az Asszír Demokratikus Szervezet a szervezet szóvivője szerint az ISIS szélsőségesei elengedték a fogva tartott asszír keresztények utolsó csoportját is, akik jelenleg úton vannak a keresztények lakta északkelet-szíriai Tell-Tamer városába.

Az asszír egyház arról számolt be, hogy a most szabadon engedett negyvenhárom asszír az utolsók akik még fogságban voltak.

A dzsihadisták 2015 februárjában mintegy kétszázharminc asszír keresztényt raboltak el a szíriai Haszaké tartományban, köztük a most szabadon engedetteket is.

A szélsőségesek korábban az asszír közösséggel folytatott tárgyalásokat követően csoportokban bocsátották szabadon a keresztény túszokat. A mostani tárgyalásokat egy magas rangú asszír pap folytatta Észak-Szíriában - mondta Junan.