Külföld
A britek szerint elkerülhető lett volna az iraki háború
Békés rendezési lehetőségekre hívták fel a figyelmet - bő tíz évvel később
A tizenkét kötetből álló, 2,6 millió szavas vizsgálati jelentés – amelynek csak a külön kiadott összefoglalója 150 oldal terjedelmű – leszögezi, hogy az invázió kezdetének idején nem a katonai beavatkozás volt a végső lehetőség az iraki válság rendezésére.
Sir John Chilcot egykori magas rangú diplomata, a 2009 nyarán kezdődött vizsgálat vezetője a jelentést ismertetve kijelentette: lehet, hogy a katonai intervenció Irakban „egy bizonyos időpontban” szükségessé vált volna, de 2003 márciusában Szaddám Huszein akkori iraki diktátor rezsimje nem jelentett közvetlen fenyegetést. A rezsim féken tartásának addigi politikája a szükség szerinti módosításokkal folytatható lett volna, és az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt országok többsége is azt pártolta, hogy folytatódjanak a világszervezet égisze alatt zajló ellenőrzések – áll a jelentésben. A bizottság megállapítása szerint „távolról sem kielégítő” az a mód, ahogy annak idején a kormány törvényesnek minősítette a brit katonai beavatkozást.
Több szempontból is kockázatos volt a katonai beavatkozás
A jelentés szerint a vizsgálat egyértelműen feltárta, hogy Nagy-Britannia hibás hírszerzési adatok és értékelések alapján csatlakozott az iraki háborúhoz. A brit kormány mellett működő egyesített hírszerzési bizottságnak világossá kellett volna tennie Tony Blair akkori miniszterelnök számára, hogy a beavatkozás előtt összegyűlt hírszerzési adatok nem bizonyították kétséget kizáró módon egyrészt azt, hogy Irak folytatta a vegyi és biológiai fegyverek előállítását, sem pedig azt, hogy továbbra is nukleáris fegyverek kifejlesztésére törekedett volna.
Blairt ugyanakkor figyelmeztették arra, hogy a katonai akció növeli az al-Kaida terrorhálózat által Nagy-Britanniára és a brit érdekeltségekre jelentett veszélyt, és arra is, hogy az invázió nyomán iraki fegyverek és egyéb hadieszközök kerülhetnek terroristák kezébe – áll a jelentésben.
A vizsgálóbizottság visszautasította Blairnek azt az állítását, hogy a katonai akció utáni problémákat nem lehetett előzetesen felmérni. Tony Blair, akit kétszer hallgattak meg a vizsgálat során, ezt az egyik bizottsági meghallgatáson mondta, ám a jelentés szerint már az invázió előtt egyértelműen ismertek voltak az iraki belső villongások kockázatai, az, hogy Irán aktívan törekszik érdekeinek érvényesítésére a térségben, és ismert volt az al-Kaida iraki tevékenysége is.
Felkészületlenek voltak a britek és az amerikaiak
A bizottság megállapítása szerint nem készültek megfelelő tervek a hadműveletek utáni iraki helyzet kezelésére, és a brit kormány tudatában volt annak is, hogy az Egyesült Államoknak sem voltak megfelelő tervei erre az időszakra. A háború utáni feladatok előkészítése teljességgel elégtelen volt – fogalmaz a dokumentum.
A jelentés külön kitér az Irakba vezényelt brit haderő hiányos felszerelésére is. A vizsgálat megállapítása szerint a védelmi minisztérium lassan reagált a katonai járőröket fenyegető pokolgépes merényletek veszélyére, és „tűrhetetlen késéssel” látta el a fegyveres erőket megfelelő védelmet nyújtó páncélozott járművekkel. A jelentés szerint azt sem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a minisztériumon belül ki vagy melyik osztály feladata lett volna e hiányosságok feltárása.
A vizsgálóbizottság úgy véli, legalább 150 ezer, „de valószínűleg ennél is sokkal több” iraki vesztette életét a háborúban és az azt követő káoszban – nagy többségük civil –, továbbá több mint kétszáz brit halálos áldozat is volt. A jelentés szerint mindezek alapján a brit katonai szerepvállalás az iraki hadműveletekben „messze nem végződött sikerrel”.
Blair és Cameron is nyilatkozott
Tony Blair, aki az iraki háború kezdetének idején állt az akkori munkáspárti brit kormány élén, a jelentésre reagáló szerdai nyilatkozatában hangsúlyozta: teljes mértékben vállalja a felelősséget az elkövetett hibákért. Leszögezte ugyanakkor azt is, hogy a vizsgálat nem állapított meg rosszhiszeműséget, hazugságot vagy szándékos félrevezetést, sem azt, hogy a hírszerzési adatokat meghamisították volna.
Blair közölte: változatlan meggyőződése, hogy „a világ jobb hely Szaddám Huszein nélkül”. Véleménye szerint nem az iraki háború az oka a világot fenyegető terrorveszélynek.
David Cameron jelenlegi miniszterelnök szerdán a londoni alsóházban a jelentést értékelő nyilatkozatában elfogadhatatlannak nevezte, hogy annak idején nem megfelelő felszereléssel küldték hadba a brit fegyveres erőket. Hozzátette: ennek nem szabad megismétlődnie. Cameron védelmébe vette ugyanakkor a brit titkosszolgálatokat, kijelentve: a brit elhárítás csak 2014 novembere óta hét nagy-britanniai terrortámadási terv végrehajtását akadályozta meg.
A kormányfő szerint a jelentésből nem lehet azt a következtetést sem levonni, hogy Nagy-Britanniának a jövőben nem szabad legfőbb szövetségese, az Egyesült Államok mellé állnia, ha a közös stratégiai érdekek ezt kívánják.