Külföld

„A belga miniszter felelős a brüsszeli merényletekért”

Ezt hangsúlyozta legalábbis az Iszlám Állam legújabb videójában

Charles Michel belga miniszterelnököt tették felelőssé a márciusi brüsszeli robbantásos merényletekért az Iszlám Állam (IÁ)terrorszervezet legújabb propagandavideójában – jelentette a belgiumi sajtó szerdán.

isis_laptop576
A belga kormányfő rövid időn belül reagált a videó hírére. „Nem hátrálunk meg az Iszlám Állam elől. Partnereinkkel együtt eltökéltek vagyunk a terrorizmus elleni küzdelem folytatásában. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek ezekkel a fenyegetésekkel. Az Iszlám Állam leküzdése a demokráciánk és az állampolgáraink biztonságának védelmét jelenti” – nyilatkozott Charles Michel.

Korábban is üzentek már a terroristák 

Az Iszlám Állam júniusban is közzétett egy hasonló propagandavideót, amelyben arra szólították fel a „demokratákat” és a „kufárokat”, hogy tiltakozzanak Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök politikája ellen. A dzsihadisták azt üzenték: amennyiben az emberek azt akarják, hogy véget érjenek a szervezet terrortámadásai Európában és az Egyesült Államokban, akkor el kell érniük, hogy a nyugati országok kormányai felhagyjanak az IÁ állásainak bombázásával Irakban és Szíriában. Szakértők szerint a legfrissebb videónak is hasonló az üzenete, ami jól illusztrálja, hogy a terrormilícia egyre szorongatottabb helyzetben van a Közel-Keleten.