Külföld
A Nyugat mítoszokat gyárt Moszkva szíriai szerepvállalásáról”
A NATO kész katonákat küldeni Törökországba, hogy megvédje tagállamát
Az elmúlt héten széles körben elterjedt az a nyugati politikusok és médiumok által gerjesztett álláspont, miszerint az orosz harci gépek által Szíriában végrehajtott légi csapások túlnyomó része nem az Iszlám Állam terrorszervezet állásai ellen irányul, hanem a helyi civilek és a „mérsékelt” ellenzék ellen, ez azonban csak mítosz – közölte tegnap Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Megismételte továbbá, hogy az orosz védelmi minisztérium rendszerint pontos tájékoztatást ad a katonai műveletekről és azok célpontjáról. Egy másik mítosz, amely minden erőfeszítésünk ellenére továbbra is terjed, hogy Moszkva szárazföldi hadműveleteket is folytat Szíriában, ez azonban szintén hamis vád – tette hozzá a szóvivő.
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű csapatok tegnap nagyszabású offenzívát indítottak az Iszlám Állam dzsihadistái által elfoglalt kulcsfontosságú területek ellen – írta a Russia Today orosz hírportál. A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szintén megerősítette a támadás hírét. A beszámoló szerint a felkelők az év elején nyomultak be a nyugat-szíriai Ghab-síkságra, és fenyegették azokat a tenger menti területeket, amelyek létfontosságúak az elnök vezette rendszer számára, hogy ellenőrzése alatt tartsa. Ezeknek a területeknek a visszafoglalására indult most átfogó hadművelet. Ali Ajúb tábornok, a szíriai hadsereg vezérkari főnöke szintén bejelentette a támadást, amelynek célja, hogy az orosz légitámadások támogatásával végleg megsemmisítsék a terroristákat, és felszabadítsák az általuk korábban elfoglalt területeket.
Az orosz védelmi minisztérium az internetes oldalán azt közölte, hogy szerda este négy orosz hadihajó a Kaszpi-tengerről rakétákkal támadta az Iszlám Állam szíriai infrastruktúráját. Csapások érték a fegyveresek lőszert és robbanóanyagokat előállító üzemeit, parancsnoki központjait, lőszerraktárait, valamint kiképzőtáborait.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a katonai szövetség védelmi minisztereinek tegnapi találkozóján kijelentette, a NATO kész katonákat küldeni Törökországba, hogy megvédje tagországát a déli irányból érő fenyegetésektől. Hangsúlyozta, a katonai szövetség kész és képes megvédeni minden tagországát – beleértve Törökországot – bármifajta fenyegetés ellen. „Szíriában az orosz katonai aktivitás nyugtalanító fokozását láttuk” – jegyezte meg a NATO-főtitkár. A brüsszeli tanácskozáson megvizsgálták, hogy a legújabb szíriai fejleményeknek milyen hatásuk van a szövetség biztonságára. Ez különösképpen fontos, tekintettel arra, hogy orosz harci gépek a közelmúltban többször megsértették a NATO légterét Törökországban – tette hozzá Stoltenberg.
Iszlamista terroristák Németországban
Letartóztattak Németországban három feltételezett iszlamista terroristát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy csatlakoztak egy külföldi terrorszervezethez – számolt be a német szövetségi ügyészség. A három férfit Észak-Rajna-Vesztfáliában fogták el. A Westdeutscher Rundfunk regionális közszolgálati médiatársaság értesülése szerint Kölnben és Bonnban egy huszonhárom éves és egy huszonöt éves fiatalembert fogtak el. A gyanú szerint 2013-ban Szíriába utaztak és a Junud Al-Sham nevű dzsihadista csoport oldalán harcoltak a polgárháborúban. Később visszatértek Németországba. A hatóságok nem találtak arra utaló jeleket, hogy a feltételezett terroristák merényletekre, támadásokra készültek volna Németországban. A harmadik feltételezett, úgynevezett terrorturistát valószínűleg az ugyancsak észak-rajna-vesztfáliai Dortmundban fogták el. Bulgáriában – amely fontos tranzitország az európai dzsihadisták számára – szintén őrizetbe vettek három, terrorizmussal gyanúsított holland állampolgárságú fiatalt, miközben megpróbáltak átjutni a szomszédos Törökországba. Hollandia korábban európai elfogatóparancsot adott ki a terrorszervezetben való részvétellel gyanúsított két tizenhét, illetve huszonkét éves fiatalember és egy tizenhét éves lány ellen – tudatta közleményében a szófiai ügyészség.