Külföld
A Merkel-kormány nem ura a migránshelyzetnek a németek nagy többsége szerint
Szakértő: nincs alternatívája a kancellárnak
Szakértő: nincs alternatívája Merkelnek
Hiába zuhan Angela Merkel népszerűsége a menekültek befogadása miatt, nincs valódi alternatívája a német kancellárnak a politikai porondon - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában. Az elemző elmondta, jelenleg Németországban - amellett, hogy óriási az elégedetlenség - mégsem látnak olyan politikust vagy pártszervezetet, amely "normálisan" meg tudná oldani ezt a helyzetet. Szerinte a német társadalom számára is egyre világosabb, hogy ilyen nagy bevándorló tömeget nem lehet integrálni. Németországnak ugyan vannak tapasztalatai ezen a téren, viszont most nem homogén csoportról, hanem kulturális és vallási értelemben is teljesen eltérő hátterű emberekről van szó - tette hozzá.
A Die Welt című lap és az ARD országos közszolgálati televízió megrendelésére készült közvélemény-kutatás szerint a lakosság mindössze tizennyolc százaléka gondolja, hogy a kormány uralja a menekülthelyzetet. Még az Angela Merkel vezette jobboldali CDU/CSU pártszövetség szavazótáborában is csupán harminchárom százalék gondolja, hogy a kormány az ellenőrzése alatt tartja a menekültválság miatt kialakult helyzetet.
Az Angela Merkel munkájával elégedettek aránya negyvenhat százalékos, ami tizenkét százalékpontos csökkenés az egy hónappal korábbihoz képest, és a legalacsonyabb érték 2011 augusztusa óta.
A németek hatvanegy százaléka a kormány egészének munkájával is elégedetlen, és csupán harmincnyolc százalékos az elégedettek aránya.
A Deutschlandtrend című felmérés alapján a németek egyre inkább szigorítás pártiak a menekültügyben.
A németek hetven százaléka szerint az ország hangulatát az aggodalom, nyugtalanság jellemzi. Egy hónappal korábban hatvankét százalék érezte így. A bizakodó közhangulatot tapasztalók aránya hét százalékponttal huszonöt százalékra süllyedt.
Jelenleg a jobboldali populisták a krízis nyertesei
A CDU/CSU választói támogatottsága nagymértékben csökkent, a pártszövetség a szavazatok harmincöt százalékát szerezné meg, ha most vasárnap lenne a parlamenti (Bundestag-) választás, szemben a januári harminckilenc százalékkal. A koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) továbbra is huszonnégy százalékon állnak, a Zöldek tíz százalékon állnak, a Baloldal támogatottsága kilenc százalékos. A Bundestagon kívüli pártok közül az Alternatíva Németországnak (AfD) támogatottsága új csúcsra emelkedett, a számos elemző által jobboldali populistaként jellemzett pártra tizenkét százalék szavazna, ami egy hónap alatt három százalékpontos növekedés. Bejutna a parlamentbe a liberális FDP is, amely öt százalékon áll.
A német lakosság tizennyolc éven felüli, választójoggal rendelkező részére nézve reprezentatív felmérésben 1004 embert kérdeztek meg február 1-jén és 2-án. A kutatást az Infratest-dimap intézet végezte el, amely 1997 óta készíti az aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatos lakossági véleményáramlatokat havonta feltérképező ARD-Deutschlandtrend kutatássorozatot.