Külföld

A „Brexit hőseiből” próbál politikai tőkét kovácsolni Juncker

Theresa May nyerte a brit konzervatívok vezetőválasztásának első fordulóját

Két héttel az után, hogy Nagy-Britannia választóinak többsége úgy döntött, nem kér többet az EU-ból, tegnap az Európai Parlamentben olyan vita folyt, amely után még több brit csatlakozott volna a kilépőkhöz. Ezúttal ugyan nem az uborka görbületén, hanem a ki akar több-kevesebb Európát kérdésén rágódtak meglehetősen sokat a képviselők.

Jean-Claude Juncker 20160706
Jean-Claude Juncker „több Európát” ígér, a cselekvéssel azonban még várna (Fotó: Reuters - Vincent Kessler)

Az Egyesült Királyság uniós kilépését, vagyis a Brexitet pártoló tábort vezető Boris Johnson volt londoni polgármester és Nigel Farage európai parlamenti képviselő pusztán „retrográd nacionalista”, nem pedig hazafi, ugyanis egy igazi hazafi nem mond le akkor sem, ha a dolgok nehézre fordulnak - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. „Csak megjegyezném, hogy a Brexit előző heti büszke hősei mára a Brexit szomorú hőseivé váltak” - fogalmazott az unió végrehajtó testületének elnöke Johnsonra és Farage-ra utalva.

Juncker elmondta, azt még megérti, hogy a brit kormány időt akar nyerni, azt viszont már nem, hogy a Brexit-kampány vezetői miért nem tudják elmondani, pontosan mit akarnak. „Azt gondoltam volna, hogy van valamilyen tervük. Ahelyett azonban, hogy kidolgoznának egy tervet, inkább elhagyják a hajót” - tette hozzá.

Juncker egyetért azokkal, akik szerint az unióban nem lehet mindent ugyanúgy folytatni, a mély intézményi reformoknak és a szerződések módosításának azonban nincs itt az ideje. Mint mondta, először is a döntések végrehajtásának kell hatékonyabbá válnia, „az Európai Uniót az európaiak uniójává kell tenni”.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felszólalásában hangsúlyozta, hogy a felek mindegyikének érdekében áll a kiválási folyamat mielőbbi megkezdése, addig azonban nem lehet szó a tárgyalások megkezdéséről. A volt lengyel kormányfő, aki szerint a szoros partnerségi viszony megőrzésére kell törekedni, fontosnak tartotta megismételni, hogy az uniós egységes piachoz való hozzáférés feltétele, hogy Londonnak el kell fogadnia a személyek mozgásának szabadságát is.

Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője úgy vélte, a Brexit-tábornak „láthatólag ötlete sincs arra nézve, hogy hogyan tovább”, aminek következtében az emberek még inkább kiábrándulnak a politikából. A német képviselő szerint a legfontosabb a bizonytalanság megelőzése, ezért rendkívül dicséretes, hogy az Európai Unió előző heti csúcstalálkozójának résztvevői megőrizték a higgadtságukat.

Gianni Pittella, a szociáldemokrata képviselőcsoport vezetője azt hangoztatta, hogy a brit népszavazás megrengette Európát, a károk mérséklése érdekében pedig minél gyorsabban el kell kezdeni és minél hamarabb le kell zárni a kiválási tárgyalásokat.

Az EP liberális frakcióját vezető Guy Verhofstadt szerint a nagy-britanniai és a hollandiai referendum után fel kell végre ismerni, hogy az Európai Unió nem tartható fenn a jelenlegi formájában, átfogó reformokra van szükség. Mint mondta, egy néhány nappal ezelőtti felmérésből kiderült, hogy az emberek „több Euró­pát” akarnak, közös határőrizetet és migrációs politikát, európai hadsereget, nem pedig azt, hogy az uniós intézmények a cigaretták csomagolásával foglalkozzanak.

Londonban Theresa May belügyminiszter jelentős előnnyel megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját. Mayre az alsóházi konzervatív frakció százhatvanöt tagja szavazott. A második helyre Andrea Leadsom energiaügyi államtitkár került, de ő csak hatvanhat voksot szerzett.