Külföld

AI: Törökország erőszakkal fordított vissza szíriai menekülteket

Görögország új menekültügyi törvényt fogadott el - Ülésezik a Közép-európai Védelmi Együttműködés+VIDEÓ

Törökország erőszakkal fordította vissza szülőföldjükre szíriai menekültek százait idén január közepe óta - állította pénteken az Amnesty International (AI). Az ország a szervezet szerint nem biztonságos a menekütek számára, ezért az EU-török megállapodás is problémás. Közben a lengyel szejm határozatban utasította el az uniós menekültelosztási kvótát. Cheshországból pedig több iraki keresztény is távozni szeretne. 

A nemzetközi jogvédő szervezet szerint ez a gyakorlat feltárja azokat a végzetes hibákat, amelyeket az EU-török megállapodás rejt magában. 
Az AI a török-szíriai határon vizsgálódott és azt tapasztalta, hogy Törökországból naponta mintegy száz olyan szíriait kiutasítanak, aki nem regisztráltatta magát a hatóságoknál. Az AI által feltárt esetek egyikében három kisgyermeket arra kényszerítettek, hogy szüleik nélkül térjenek vissza a polgárháború sújtotta országba, egy másik esetben pedig egy nyolc hónapos terhes nővel tették ugyanezt.

 Az emberi jogi szervezet aggódik amiatt, hogy a hétfőtől hatályba lépő megállapodás - amelynek célja megfékezni a menekültáradatot - veszélyezteti a menekülti státusért folyamodók jogait. Az AI közleménye kiemelte: a török, az európai uniós és a nemzetközi joggal is ellenkezik a menekültek visszaküldése Szíriába bármilyen formában.

Ülésezik a Közép-európai Védelmi Együttműködés
Egy új, rendőrökből és katonákból álló egységet kell létrehozni az Európai Unió határvédelmi ügynökségének (Frontex) a támogatására - hangsúlyozta pénteken Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter, aki a Közép-európai Védelmi Együttműködés (CEDC) kétnapos bécsi miniszteri találkozóján elhangzottakról adott tájékoztatást a média képviselőinek.
"Egy vegyes polgári-rendőri-katonai missziót kell működtetni ott, ahol szükséges" - mondta Doskozil, hozzátéve, hogy az új erőnek a külső határok védelmén túl feladata lenne a kontinensen illegálisan tartózkodó migránsok kitoloncolása is.
Kitért arra, hogy a CEDC-értekezleten részt vevő országok - Csehország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, továbbá a most megfigyelőként jelen lévő Lengyelország, valamint a menekültkrízisben szintén érintett és meghívott Szerbia, Macedónia és Montenegró - képviselői április 12-ig közös levelet írnak Federica Mogherininek. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét arra fogják kérni, hogy az uniós védelmi miniszterek következő, április 18-án esedékes luxemburgi ülésén vitassák meg a mostani találkozón tárgyaltakat.
Luxembourgban jelen lesz a menekültválság által szintén érintett Németország és Görögország is. Ezt a két országot Ausztria meghívta a mostani bécsi találkozóra is, ám Athén lemondta részvételét, míg Berlinből Doskozil szavai szerint "a mai napig nem érkezett válasz".
Az osztrák védelmi miniszter újságíróknak azt mondta, hogy a vita szintjéről végre a cselekvésre kell áttérni. Az európai menekültáradatra utalva hangsúlyozta, hogy a tavaly történtek még egyszer nem ismétlődhetnek meg. A tanácskozáson szó volt arról, hogy a migrációs útvonalakat tartósan le kell zárni.
Magyarországot a bécsi találkozón Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára képviselte.

Dalhuisen: Törökország nem biztonságos a menekültek számára

A szervezet szerint a tömeges, jogszerűtlen visszaküldés az EU-török megegyezés hibáira mutat rá. John Dalhuisen, a szervezet európai és közép-ázsiai igazgatója úgy vélte, hogy "ezt az alkut csak kemény szívvel, a nemzetközi jogot meggondolatlanul figyelmen kívül hagyva lehet végrehajtani."

Dalhuisen közlése szerint "az EU vezetői annyira kétségbeesetten zárnák le a határaikat, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyták a legalapvetőbb tényeket: Törökország nem biztonságos ország a szíriai menekültek számára, sőt, napról napra kevésbé biztonságos".

"Az EU nem gyakorol nyomást Törökországra, hogy fokozza a szír menekülteknek biztosított védelmet, hanem pontosan az ellenkezőjére ösztönzi őket" - hangsúlyozta Dalhuisen. "Nagyon valószínű, hogy Törökország az elmúlt hét-kilenc hét alatt több ezer menekültet küldött vissza Szíriába. Ha a megegyezés végrehajtása a terv szerint halad, nagyon nagy esély van rá, hogy az EU által Törökországba visszaküldött menekültek bizonyos részére is ez a sors vár."

ENSZ-biztos: Szem előtt kell tartani a migránsok testi épségét

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is súlyos hiányosságok tapasztalhatók a menekültválság kezelésében mind Görögországban, mind Törökországban. Súlyosbodik a helyzet a görögországi Leszbosz és Számosz szigetén, illetve Pireusz kikötőjében és a macedóniai határnál fekvő Idomeniben, ahol sok menekült gyűlt össze. Fennáll szerinte annak a valós veszélye, hogy ezeken a helyszíneken pánik tör ki, ami személyes sérülésekhez fog vezetni. A szóvivő felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson nagyobb támogatást Görögországnak a menekültügyi rendszer megerősítéséhez.„Az UNHCR felszólítja a menekültekről és migránsokról szóló közelmúltbeli uniós-török megállapodásban érintetteket, hogy gondoskodjanak minden óvintézkedés megtételéről, mielőtt megkezdődik a visszaszállításuk” - hangoztatta pénteki genfi sajtótájékoztatóján Melissa Fleming, a az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UHCR) szóvivője.

Hétfőn érkeznek Németországba a Törökországból elsőként befogadott szír menekültek
Hétfőn érkezik Németországba a menekültválság kezeléséről kötött EU-Törökország megállapodás keretében Törökországból befogadandó szír menekültek első csoportja - közölte pénteken Berlinben a német belügyminisztérium szóvivője. Nagyjából 50 szíriai állampolgár, többnyire gyermekes családok érkeznek majd a menekültválság terheinek az EU és Törökország közötti megosztását szolgáló program első csoportjában. Az alsó-szászországi Friedlandban helyezik el őket a tartományi központi menekültügyi befogadóállomáson.
Az EU-Törökország megállapodás alapján uniós országoknak egyelőre egy szíriai menekültekből álló 72 ezer fős kontingenst kellene befogadniuk Törökországtól, cserébe azért, hogy Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba átkelő menedékkérőket.

Az UNHCR szerint emellett a görög szigetekre csónakokkal érkező tíz migráns közül kilenc az életét féltve menekül. A szervezet attól tart, hogy Törökország visszatoloncolja őket Afganisztánba, Iránba vagy Irakba, ahol üldöztetésnek lesznek kitéve.

Fleming szerint az UNHCR azt kérte Törökországtól, hogy biztosítson szabad hozzáférést a visszaküldendő menekültekhez, hogy hatékony nemzetközi oltalomban lehessen részük, elkerülendő továbbá azt a veszélyt, hogy a nemzetközi menekültügyi konvenciót áthágva, akaratuk ellenére hazaküldik őket.

Görögország új menekültügyi törvényt fogadott el
A görög parlament új törvényt fogadott el pénteken a menedékkérési eljárásról és a bevándorlók visszaküldéséről az úgynevezett biztonságos országokba.

A törvényt nem csak a kormánykoalíció, hanem ellenzéki pártok is jóváhagyták, és egyebek közt átülteti a görög jogrendszerbe az Európai Unió és Törökország megállapodását a migránsok visszaküldéséről. A megállapodás március 20-án lépett hatályba. A visszatelepítés elvben április 4-én kezdődik.
A törvény elfogadásához Alekszisz Ciprasz miniszterelnöknek le kellett törnie az ellenállást a saját pártján belül is, mert több képviselő kétségét fejezte ki afelől, hogy Törökországot biztonságos helynek lehet-e tekinteni. A jogszabály nem nevezi meg kifejezetten Törökországot ilyen államként, hanem egy külön listára utal az ilyen országokról, de ez a felsorolás még nem készült el. 
Jannisz Muzalasz bevándorlásügyi miniszter a parlamenti vitában azzal érvelt, hogy "a körülményekhez képest" ez a legjobb megállapodás, de elismerte, "nem lehet tudni", hogy Törökország teljesíteni fogja-e. Hangsúlyozta, hogy a megállapodással csapást mérnek az embercsempészekre, bár nem akkorát, hogy beszüntessék a tevékenységüket.
A törvény maximálisan 15 napban határozza meg azt az időszakot, amely alatt a menedékkérelmeket el kell bírálni, beleértve a fellebbezéseket is. Három napot szán az elsőfokú határozat meghozatalára, egyet a kézbesítésre és a többi időt az esetleges fellebbezésre.
Muzalasz azt ígérte, hogy a hatóságok teljes mértékben tiszteletben fogják tartani a migránsok emberi jogait.

Több százan kitörtek a híoszi befogadóközpontból

Legalább 500 illegális migráns kitört péntek délben a Görögországhoz tartozó Híosz szigeten működő befogadóközpontból - jelentette a görög Ta Nea. A tömeg átvágta a tábort körülvevő dróthálókerítést, majd elindult az égei-tengeri sziget kikötője felé. A központot elhagyók újságíróknak azt mondták, hogy nincsenek többé biztonságban a befogadóközpontban, ezért átmennek egy régi, elhagyatott táborba, amely a kikötő közelében van. A parti őrség illetékesei megerősítették az újság értesülését.

A hiószi regisztrációs központban péntekre virradóra összetűzések robbantak ki a Törökországba történő visszaszállításra váró afgán és szíriai migránsok között. A rendőrség bódító gránátokat vetett be ellenük. Öt ember szorult kórházi ápolásra a zavargások után. A menekültközpont létesítményeiben súlyos károk keletkeztek, megrongálták az orvosi ellátót is. Az 1200 fő elhelyezésére tervezett híoszi befogadóközpontban 1500-an zsúfolódtak össze, így a hatóságok már tervbe vették, hogy egy részüket átszállítják más táborokba.

Távozni akarnak Csehországból az iraki keresztény menekültek
Leállította az iraki keresztény menekültek csehországi befogadásának projektjét Milan Chovanec cseh belügyminiszter, mert a menekültek egy része visszakérte a hivataloktól útlevelét, és távozni kíván Csehországból. "A mai napig 25 iraki menekült kérte úti okmányai visszaszolgáltatását. Amíg a helyzet meg nem oldódik, s nem kapunk rá magyarázatot, további menekülteket a projekt keretein belül nem fogadunk be" - mondta Milan Chovanec újságíróknak pénteken az észak-morvaországi Ostravában. Többi iraki keresztény menekült más európai országba szeretne távozni Csehországból. A miniszter szerint egyesek Németországot és Svédországot emlegetik. Csehország olyan helyzetbe került, hogy részévé válhatna annak az "utazási irodának", amely közelebb hozná a menekülteket a célországként megnevezett Németországhoz vagy Svédországhoz - vélte a belügyminiszter.

Határozatban utasította el a szejm az uniós menekültelosztási kvótát

 Az Európai Unió állandó menekültelosztási mechanizmusát erőteljesen elutasító határozatot fogadott el a lengyel parlament alsóháza pénteken, a szejm honlapján közzétett dokumentum az előző kormány tavaly elfogadott egyszeri kvótát is elítéli. A szejm "határozottan ellenez akármilyen próbálkozást, amely a menekültek, illetve a bevándorlók áttelepítésére irányuló állandó uniós mechanizmus felállítását célozza" - áll a dokumentumban. Ez leszögezi továbbá: a menekültügyi politika eszközei a lengyel állam kezében kell, hogy maradjanak, ez "különösen a Közel-Keletről Európába irányuló rendkívüli migrációs hullám okozta növekvő társadalmi feszültségek szempontjából fontos".

A honatyák "negatívan értékelték" az Európai Bizottság által tavaly szeptemberben elfogadtatott egyszeri kvótát, amely 120 ezer menekült szétosztását irányozza elő a tagországok között. A határozat azt is elítéli, hogy az előző lengyel kormány - a visegrádi országcsoport egyetlen kormányaként - csatlakozott a szeptemberi megállapodáshoz. A szejm ezért felhívt a kormányt, hogy a befogadáskor "a védelemben mindenekelőtt a magányos nőket, gyermekeket, többgyermekes családokat és a vallási kisebbségeket részesítse" - áll a határozatban.

Migránsokat mentettek ki Ciprus partjainál

A hatóságok huszonhét migránst mentettek ki egy halászhajóról Ciprus partjainál csütörtök este az Akamasz-félsziget térségben - írta a Ciprus Mail című újság. A Lárnakán működő mentőközpont rádión vészjelzéseket kapott a halászhajóról, hogy 14 tengeri mérföldnyire a parttól bajba került. A járműnek elromlott a motorja és sodródik, ezért mentésükre a parti őrség két mentőhajóját küldték. A műveletben huszonhét embert - többek közt hat nőt, három gyereket - menekítettek ki a bárkáról. Az előzetes vizsgálat szerint mindannyian szíriai állampolgárok voltak.

Objektum doboz