Külföld
A lengyel elnök elutasította több bíró előléptetését
„Álpolitikai vagy egyenesen politikai” magatartást tanúsítottak

„Nem fogom előléptetni azokat a bírókat, akik kétségbe vonják Lengyelország alkotmányos és jogi rendjét, azokat, akik meghallgatják Waldemar Zurek igazságügyi miniszter ártó, a jogrend sértésére biztató sugallatait” jelentette ki az elnök.
Bejelentette továbbá: „az alkotmányos rendet megkérdőjelező bírók” öt éven belül – vagyis Nawrocki hivatali ideje végéig – nem számíthatnak kinevezésre. Döntése megindokolását Karol Nawrocki az úgynevezett „új” és „régi” bírókról folytatott vitára vezette vissza.
Új bíróknak a jelenlegi, 2023-ban hatalomra került lengyel kormánykoalíció politikusai azokat a bírókat szokták nevezni, akiket az előző, a Jog és Igazságosság párt vezette kormány idején iktattak be.
A jelenlegi kormány, amelyet a Polgári Koalíció vezet, ugyanis nem ismeri el a bírók jelölését véleményező igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) szóló, 2017-ben érvénybe lépett törvényt. Ezért érvénytelennek tartja a 2017 után az előző elnök, Andrzej Duda által kinevezett, „új” bírók mandátumát is.
Waldemar Zurek igazságügyi miniszter szerint a bírói státuszok rendezése érdekében meg kell ismételni a 2017 utáni bírói pályázatokat. Nawrocki aláhúzta: az előző kormány idején kinevezett bírók státuszának kétségbe vonása rontja a lengyel alkotmányos rendet, a lengyelek „nem juthatnak igazságos ítélethez”.
Példaként felidézett olyan eseteket, amikor a bíróság csupán azért érvénytelenített alsóbb fokú döntéseket, mert azokat egy „új” bíró hozta meg. Ennek nyomán többrendbeli gyilkosokat is felmentettek a vád alól.
Zbigniew Bogucki, az elnöki hivatal vezetője a sajtóértekezleten kifejtette: azok a bírók, akiknek előléptetését Nawrocki elutasította, „álpolitikai vagy egyenesen politikai” magatartást tanúsítottak egyebek mellett azzal, hogy kétségbe vonták az „új” bíróknak minősített kollégáiknak – köztük a legfelsőbb bíróság egyes tagjainak – bírói státuszát.
Az elnök tiszteletben tartja az alkotmányos elvet, miszerint semmilyen bírót nem lehet megfosztani státuszától, így az elő nem léptetetteket sem. Ezért továbbra is ítélkezni fognak, de nem kapnak kinevezést magasabb beosztásra – mondta Bogucki.
Az elnöki döntésre reagálva Adam Szlapka kormányszóvivő az európai uniós törvényszékek döntéseire is hivatkozva kijelentette: a bírók igenis „jogosultak arra, hogy döntéseikben kétségbe vonják más bírók státuszát”. Karol Nawrocki szerdai döntésével „igazából megpróbálta kétségbe vonni a bírók és a bíróságok függetlenségéről szóló alkotmányos elveket” – fogalmazott a szóvivő.
