Külföld
Nápolyban a zsidó közösség elleni támadásra készülő férfit tartóztattak le
A marokkói internetes felületeken az Iszlám Államot éltette

A terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) és az idegenrendészet emberei a kora reggeli órákban hatoltak be a férfi nápolyi lakhelyére, ahol letartóztatták.
Az első hatósági közlések szerint a harmincéves marokkói az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja volt, amire több bizonyítékot találtak. A nápolyi ügyészség a többi között azzal vádolja, hogy terrortámadásra készült a demokratikus rend és biztonság veszélyeztetésével.
A férfi internetes felületeken az Iszlám Államot éltette, a szervezet tevékenységét reklámozta, tagokat toborzott. Tavaly nyár óta megfigyelés alatt tartották. Mostani letartóztatását az indokolta, hogy „szintet lépett”, vagyis arról írt, hogy erőszakos cselekményre készül a dél-olaszországi város zsidó közössége ellen. Konkrét tervet közölt a terrortámadásról, és interneten azt is bejelentette, hogy késsel akarja végrehajtani a merényletet.
A hatóságok több nápolyi helyszínen házkutatást tartottak.
A 2015-ben bevezetett és később szigorított rendelkezések értelmében a nemzetbiztonságra veszélyesnek ítélt, terrorista tevékenységgel vagy terrorszervezetek támogatásával vádolt személyeket további bírósági eljárás nélkül kiutasíthatják Olaszországból, ami származási országukba való azonnali visszaszállításukat jelenti. Tavaly több mint négyszáz volt a számuk, idén ez a marokkói férfi lehet a harmadik.
Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter legutolsó parlamenti felszólalásában hangoztatta, hogy számos más európai állammal ellentétben Olaszországban nem történt terrortámadás, ami – tette hozzá – a hatóságok mélyreható megelőző munkájának köszönhető, vagyis az internetes oldalak, bejegyzések tüzetes ellenőrzésének.