Külföld

„Vera Jourová nem ebben a valóságban él”

A külgazdasági és külügyminiszter szerint szégyenteljes és gyalázatos, hogy az Európai Bizottság alelnöke a koronavírus idején is a boszorkányüldözésre koncentrál ahelyett, hogy segítené az európai embereket.

Szijjártó Pétert a Kossuth Rádió reggeli műsorában arról kérdezték, mit szól ahhoz, hogy Vera Jourová egy interjúban megint pénzmegvonással fenyegette Magyarországot.

Vera Jourová nem ebben a valóságban él, több szempontól sem. Először is, amikor világjárványról beszélünk, amikor naponta emberek halnak meg, naponta emberek ezrei veszítik el a munkahelyeiket, akkor lehet, hogy nem a boszorkányüldözésre kellene koncentrálni. Az európai polgárok befizetett adójából jól fizetett európai bürokraták jó lenne ha inkább az európai országoknak segítenének abban, hogy minél több életet és minél több munkahelyet tudjanak megmenteni – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Hozzátette, szégyenteljesnek és gyalázatosnak tartja Vera Jourová viselkedését ebben a helyzetben.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink

Semmibe vezető boszorkányüldözés

ĀNem mindenképp több Európa kell, hanem okosabb Európa – ott legyen mélyebb integráció, ahol a közös uniós fellépés hatékonyabb, mint a nemzeti – mondta lapunknak Varga Judit