Külföld

Kihívás elé állítja Európát az „afrikai Schengen”

Fokozódhat a migráció

Néhány éven belül számolni kell azzal, hogy a még hiányzó államok csatlakozásával életbe lép az „afrikai Schengent” létrehozó szerződés – figyelmeztetett tegnap közölt elemzésében a Migrációkutató Központ.

Emlé­keztettek, 2018-ban az Afrikai Unió Közgyűlése elfogadott egy dokumentumot, amely egy kontinentális méretű belső utazási és letelepedési térséget hoz majd létre. Noha a tervek szerint nem születne az európai modellel azonos értékű, belső határok nélküli térség, viszont az Afrikai Gazdasági Közösség (AGK) tagállamainak állampolgárai a mostaninál sokkal egyszerűbben, vízummentesen utazhatnának a kontinensen – mutattak rá. Az AGK-ról egyébként az 1991-es abujai szerződés döntött, több lépésben, 2028-ig jön létre. A legszegényebb afrikai országok polgárai az eddigiekhez képest is egyszerűbben és tömegesen juthatnak el a két kontinens határára, és ez kétségtelenül újabb próbatétel elé állítja majd az európai schengeni övezetet az elemzés szerint.