Külföld

Hamenei: Trump hátba szúrná az irániakat

Elmismásolt géplelövés

Az Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép tragédiája nem feledtetheti az amerikai erők által Irakban megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornok „áldozatát” – jelentette ki Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője pénteken Teheránban a heti muszlim nagyimán.

Hamenei szerint Donald Trump amerikai elnök hazudik, amikor azt állítja, hogy támogatja az iráni népet. Trump nem akar mást, mint „mérgezett tőrrel hátba szúrni” az iráni népet, amely azonban „szilárd és ellenálló az ellenséggel szemben” – jelentette ki. Időközben Abbász Muszavi, az iráni külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy a Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgáraik vannak az áldozatok között.