Külföld
Terrorgyanús késes támadás történt Párizs külvárosában, egy ember meghalt, a támadót lelőtték a rendőrök
Testével védte feleségét az 56 éves áldozat

A késelő tette után elmenekült egy pár száz méterre található bevásárlóközpont felé. A rendőrök üldözőbe vették, és attól tartva, hogy robbanómellényt visel, a bevásárlóközpont parkolójában lelőtték. A robbanómellény létét nem erősítették meg, de egyes források szerint volt nála robbanóanyag. A támadás indítékáról nem közöltek semmit. A dpa német hírügynökség szerint a hatóságok feltehetően nem kezelik az ügyet terrorcselekményként, mert a helyileg illetékes ügyész vezeti a nyomozást, az ügy nem került át a nemzeti terrorellenes ügyészséghez. Ugyanakkor terrorellenes egységek is vannak a helyszínen. A férfi feltételezhetően egyedül cselekedett, de a hatóságok átvizsgálják a környéket. Több szemtanú szerint az európai kinézetű férfi az iszlám világban hordott dzsellabát viselt, hosszú szakálla volt, és Allahot éltette a támadás közben, a teste mellett pedig állítólag egy iszlámról szóló könyvet és egy vallási utalásokkal teli levelet is találtak. Ugyanakkor a nyomozás első eredményei szerint az elkövető egy Nathan C. nevű, 1997-es születésű férfi, akit korábban mentális problémákkal kezeltek – számolt be a Valeurs actuelles jobboldali hetilap online portálja. Franck Le Bohellec, Villejuif polgármestere elmondta, hogy a halálos áldozat egy 56 éves helyi férfi, aki testével védte meg felesége életét.