Külföld

Rövidesen eldőlhet a Fidesz néppárti tagságának sorsa

Vitatott felfüggesztés

A Fidesz európai néppárti (EPP) tagságával foglalkozó bizottság év elejére nyilvánosságra hozhatja jelentését – mondta David McAllister, a német CDU európai parlamenti képviselője a Mandinernek adott interjúban.

A külpolitikai bizottság elnöke szerint komoly véleménykülönbségek vannak a magyar kormánypárt és az EPP között, ez is az oka a párt felfüggesztésének. A politikus szorgalmasnak, felkészültnek és elhivatottnak tartja a magyar EP-képviselőket, akiket a német kereszténydemokraták elismeréssel figyelnek. A politikus az ukrajnai kisebbségek helyzetéről szólva közölte, az ügy minden érintettjének az az érdeke, hogy józan megoldás szülessen, amely egyrészt Nyugat-Ukrajna magyarajkú népességének jogaira is tekintettel van, másrészt viszont az ukrán álláspontot is figyelembe veszi.