Külföld

Peking szerint a terrorizmus felé tartanak a hongkongi tüntetések

Lezárták a repülőteret

A hongkongi nemzetközi repülőtér vezetése helyi idő szerint hétfőn kora délután elrendelte az aznapi járatok törlését, miután több ezer résztvevős kormányellenes tüntetés lehetetlenítette el a repülőtér zavartalan üzemeltetését.

A vasárnapi összecsapások során a tiltakozók közül néhányan téglákat és Molotov-koktélokat dobtak a rendőrökre, akik könnygázzal és gumibotokkal igyekeztek oszlatni a tömeget. A tüntetésekről készült riportokban a nyugati médiában rendszerint a tömegoszlatás elől menekülő tüntetők, a kínai beszámolókban pedig a sérült rendőrök és a felfegyverzett tüntetők kapnak nagyobb hangsúlyt. Jang Kuang, a kínai kormány hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának szóvivője hétfőn úgy fogalmazott: a szélsőséges tüntetők különösen veszélyes tárgyakkal támadtak a rendőrökre, ami már önmagában bűncselekménynek számít, és a terrorizmus első jeleiről árulkodik.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom