Külföld

Varsó új fejezetet nyitna az EU-ban

A nézeteltérések ellenére fontos, hogy meghallgassuk egymást – mondta Von der Leyen lengyelországi látogatásán

A kiegyensúlyozott fejlődést, a jólétet és a biztonságot említette Mateusz Morawieckivel való találkozójának fő témáiként Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke csütörtökön Varsóban, mielőtt tárgyalt a lengyel kormányfővel. Kijelentette: egyes témákban egyetértünk, egyesekben bizonyára nem, akadnak olyan nehéz kérdések, mint a migráció és a jogállamiság. Ursula Von der Leyen hangsúlyozta, „fontos, hogy meghallgassuk egymást, hogy tisztelettel viszonyuljunk egymáshoz, és soha ne feledjük el, miért vagyunk az Európai Unióban”.

Varsó új fejezetet nyitna az EU-ban
Von der Leyen és Mateusz Morawiecki kompromisszumos Európát építenének
Fotó: AFP/Janek Skarzynski

A közös európai értékekről beszélve megemlítette a lengyel Szolidaritás mozgalom által az 1989-es rendszerváltás előtt képviselt eszméket, a szabadságot, a jog, az emberi méltóság tiszteletben tartását. „Ezért szem előtt kell tartani, hogy az asztal azonos oldalán ülünk (…), ha magunk körül nézünk a világban, megértjük, hogy ezek a kulcsfontosságú értékek védelemre szorulnak” – tette hozzá. A biztonsági kérdéskörről elmondta: a közös védelmet „mindig is a legnagyobb mértékben a NATO vállalja, ez a világ legerősebb szövetsége”. Rámutatva, hogy a huszonkilenc NATO-tagállam közül huszonegy az EU-nak is tagja, leszögezte: az észak-atlanti szövetségen belül szükség van erős uniós pillérre.

Morawiecki azon reményének adott hangot, hogy Von der Leyennel együtt Varsó új fejezetet nyithat az EU-ban, együtt alkotják majd „a kompromisszumos Európát”, melyben kölcsönös megértés lesz sok témában, a kereskedelem, az energia, a gazdaság, az innovációk ügyeiben.

A megbeszélés utáni sajtóértekezletén Morawieczki közölte, téma volt a biztosi posztok betöltése is, Lengyelország jelöltje pedig Andrzej Duda elnök jelenlegi kabinetfőnöke és külpolitikai államtitkára, Krzysztof Szczerski lesz, aki „tökéletesen ismeri az EU működését”.

A lengyel kormányfő hozzátette, esetében még nem lehet beszélni konkrét területről. Kérdésre válaszolva leszögezte: Von der Leyen tárgyalásuk során egyszer sem említette a jogállamiság témáját.

Problémás a készülő uniós költségvetés

Visszautasítja a magyar kormány a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást – mondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban Varga Judit. Az igazságügyi miniszter közölte: az Európai Unió rendelkezik már azokkal az eszközökkel, amelyek révén biztosítható a jogállamiság és az EU-s támogatások elosztása. Figyelmezetett arra, hogy a készülő 2021-27-es költségvetés egyik, „politikai célokból bevett különleges előírása túl tágan és homályosan határozza meg a jogállami elvekkel kapcsolatos általános hiányosságokat”. Az a célom, hogy ez a javaslat végleg kikerüljön a tervezetből – mondta a tárcavezető. Varga Judit tagadta, hogy Magyarország megszegné a jogállamiság elveit, és beszélt arról is, hogy reméli, az új bizottság „hidakat épít majd, nem pedig árkokat ás” a tagállamok között.

Kapcsolódó írásaink