Krónika
Bemutatják az Életszag című új hangoskönyvet Miskolcon
Lélektani novellák
Ezzel a szervezők közlése szerint országjáró körút is indul, amely tizenegy várost érint majd a közeljövőben, amelyeken részt vesz majd a hangoskönyvben felolvasó két színész, Seres Ildikó mellett Nemcsák Károly is. A most megjelent album öt novellát tartalmaz, a kötetben egyébként húsz darab olvasható. A szerző nem szórakoztató irodalmat kívánt létrehozni, hanem erős lélektani tartalommal rendelkező novellákat, amelyekben felhasználta a pszichológiai tanulmányainak tapasztalatait is. Kégl Ildikónak már számos írása megjelent különböző antológiákban, az önálló kötetei között ez a negyedik, ugyanakkor szépirodalom kategóriában az első.