Krónika

Az orvosszakértő szerint nem történt nemi erőszak

Kérdések a soroksári gyilkosság körül

Újabb fejlemények derültek ki a soroksári gyilkosság ügyében. A Blikk információi szerint a Gyurik Krisztina megölésével gyanúsított férfi nem erőszakolta meg áldozatát.

A lapnak R. Szilveszter ügyvédje a több ezer oldalnyi iratanyag áttanulmányozása után úgy nyilatkozott, az igazságügyi orvosszakértő megállapítása szerint támadója nem erőszakolta meg a nőt. Eddig az indíték egyértelműen a szexuális erőszak volt, így azonban ez a továbbiakban már nem igaz – mondta Lichy József ügyvéd. A lap úgy tudja, a holttesten több helyen is megtalálták az elkövető vérét és izzadságát, ondót azonban az áldozat egy személyes holmiján találtak. Gy. Krisztinát 2013. szeptember 25-én kocogás közben támadták meg, majd egy kötéllel megfojtották. A nyomozók idén szeptemberben jutottak el a börtönben ülő, R. Szilveszterhez, akinek DNS-mintája megegyezett a holttesten rögzített anyagmaradványokkal. A gyanúsított – akinek holmijai között a börtönletétben megtalálták a nő telefonját – nem tett beismerő vallomást, azt állította, csak „segíteni” akart, mivel valaki más támadta meg a nőt, így maradhatott DNS-e a helyszínen.