Krónika

Vitatott vészhelyzet az űrállomáson

A hattagú személyzetet az orosz építésű modulba menekítették

Ammóniaszivárgás gyanúja miatt kiürítették tegnap hajnalban a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egy részét, a hattagú személyzetet az orosz építésű modulba menekítették, az űrhajósok biztonságban vannak, és jól érzik magukat, nem szenvedtek mérgezést – írta honlapján az Amerikai Űrkutatási HIvatal (NASA).

lead iss
Fotó: Reuters / NASA

A houstoni repülésirányító központ szakemberei keresik a meghibásodás forrását, és egyelőre több lehetséges teóriát vázoltak fel a történtek értelmezésére: nem zárták ki, hogy az űrbázis egyik műszere hibásodott meg, illetve informatikai gond lépett föl.

Az űrhajósok azután menekültek az orosz modulba, hogy vészjelzést kaptak az ISS vízrendszerében lévő nyomás ugrásszerű emelkedéséről. Ebből azért következtettek ammóniaszivárgásra, mert a keringetett vizet azzal hűtik. Az űrhajósok nem lélegezték be a mérgesgázt, és nem is érezték annak jellegzetes, szúrós szagát.

Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz ugyanakkor arról számolt be, hogy mérgező anyag került az amerikaiak által gyártott modul légkörébe, az orosz egységben pedig a légkör elegye „a megengedett határok között van”.

Ha az ISS levegő, vagy vízrendszerét érintené az ammóniaszivárgás, mindkét esetben komoly gondot jelentene a személyzetnek. Az űrhajósoknak ugyan fél évre elegendő tartalékaik vannak élelmiszerekből, de a vizkészletet úgy kalkulálták ki, hogy a bázis eleve újrahasznosítja az ott tartózkodók vizeletét és verejtékét. Hasonló a helyzet a kilégzett levegővel is, amelyből kivonják a szén-dioxidot, majd visszavezetik az űrállomás légkörébe.

Az ISS-re a napokban vitt utánpótlást az amerikai Dragon nevű automata teherűrhajó. A szállítmányban bizonyára volt víz, és levegő is, de nem akkora mennyiségben, hogy pótolhatni lehetne vele a bázis teljes készleteit. Ha bármelyik rendszerbe ammónia kerülne, akkor azt vélhetően teljesen ki kellene üríteni, és kétséges, hogy sikerülhet-e teljesen pótolni. Az ammónia irritálja a légzőszerveket, és a nyálkahártyát, nagyobb koncentrációban pedig légzésbénulást, és perceken belül halált okozhat.

A vegyülettel való érintkezés súlyos égési sérülésekkel, és a szintén sok esetben végzetes tüdővizenyővel járhat. A Földön csak speciális védőöltözetben, és légzésvédő készülék használatával lehet következmények nélkül érintkezni vele.