Krónika
Visszavonulóban a kanyaró
Makón megint fogadnak betegeket, nincs újabb eset
Az országban sem nőtt tovább jelentősen az esetek száma. A szakemberek ötvennégy gyanús betegről tudnak, de közülük csak tizenötnél mutatták ki a laborvizsgálatok a vírust. Harminckilenc vizsgálat még folyamatban van, három emberről pedig egyértelműen beigazolódott, hogy nem kanyaróval fertőződtek meg.
Szabó Enikő arról is beszélt, továbbra sincs járványveszély, az oltóanyag a patikákban elérhető. A vakcinát azoknak ajánlják, akik tudják magukról, hogy olyan országba utaznak, ahol volt kanyarós megbetegedés, valamint tisztában vannak azzal, hogy nincs védettségük. Megírtuk, a magyarok közül nem valószínű, hogy bárki megfertőződne vele, ugyanis a hatvanas években vagy korábban születettek már voltak kanyarósok, 1969 óta pedig kötelező a védőoltás. Csongrád megyében az utóbbi hetekben ötszáz adag vakcinát használtak fel a rendelkezésre álló nyolcszázból, és továbbra is vizsgálják a megyei egészségügyi dolgozók védettségét. Ez azért fontos, mert a kanyaró már a lappangási idő alatt is képes a fertőzésre.