Krónika
Vérfürdőbe torkollt a texasi bandaharc
Nyolcan a helyszínen, a kilencedik áldozat pedig a kórházban halt meg, ahová az összecsapás tizennyolc, szúrt és lőtt sebekből vérző sebesültjét is szállították. A mészárlás közvetlen oka állítólag egy parkolóhely körüli nézeteltérés volt, a feszültség azonban hónapok óta fokozódott a bandák között.
A rendőrség már vasárnap reggel megerősítette jelenlétét a lenge öltözetű pincérnőiről ismert, a kemény motorosok körében kedvelt Twin Peaks nevű étteremlánc helyi egységénél, mivel korábban értesült a találkozóról. Az étterem előtt előbb ököllel ütlegelték egymást a motorosok, majd üvegek, botok, láncok és kések kerültek elő, végül lövések is eldördültek. Három bandatag később visszatért a helyszínre, hogy bosszút álljon társaiért, de őrizetbe vették őket. Ellenük várhatóan szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűncselekmények miatt vádat emelnek. A wacói rendőrség szerint életeket mentett meg a beavatkozásuk, amely előtt a parkolót már földön heverő testek borították.
A texasi közbiztonsági minisztérium korábban fokozottan veszélyesnek minősítette a drogkereskedelemben utazó Bandidos, a Bloods, a Crips és az Aryan Brotherhood nevű motorosbandákat.