Krónika

Végső felvonás jön Portikék perében

Tárgyi bizonyítékok nélkül, befolyásolt tanúk kétes vallomásai alapján kell állást foglalnia a bíróságnak a bonyolult ügyekben

Ítéletet hirdet holnap a Fővárosi Törvényszék az egyik eddigi legnagyobb hazai maffiaperben, amelynek négy vádlottja tegnap az utolsó szó jogán felmentését kérte a bíróságtól.

Felmentésüket kérték az utolsó szó jogán a Fenyő János médiamágnás 1998-as megölése, az ugyanabban az évben elkövetett, négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, illetve a Cinóberként ismert lányfuttató, Domák Ferenc elleni 1996-os merénylet összevont büntetőperének vádlottjai tegnap a Fővárosi Törvényszéken. A négy terhelt egyike, Jozef Rohác mindegyik fenti bűncselekmény vádiratában bérgyilkosként szerepel, a kilencvenes évek olajügyeiből ismert, az egykori Energol nevű cég felső vezetéséhez tartozó Portik Tamást az Aranykéz utcában történtek és a Cinóber-gyilkosság felbujtójának tartja az ügyészség, utóbbiban ugyancsak megbízónak tartja a hatóság a szintén energolos F. Attilát. A negyedik vádlott a szlovák Ladislav T., aki a vád szerint bűnsegéd volt a Fenyő-gyilkosság elkövetésekor.

A múlt héten megtartott perbeszédében az ügyész Rohác és Portik esetében életfogytig tartó, F. Attila és Ladislav T. ügyeiben pedig határozott idejű szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A védők mind a négy terhelt felmentését kérték a bíróságtól.

A tegnapi tárgyaláson korábbi terjedelmes észrevételeihez képest szűkszavúan nyilatkozott Portik Tamás, aki egyetlen mondatban kérte felmentését ügyeiben. Hallgatását megtörve csaknem egy órán át sorolta érveit, és emelte ki a büntetőeljárás – szerinte – súlyos hibáit Jozef Rohác. A vádlott hangsúlyosan beszélt egykori barátjáról és bűntársáról, Zs. Imréről, aki az Aranykéz utcai merénylet érintettje volt, majd annak tanújaként tűnt fel. A vád egyebek mellett Zs. Imre és a kecskeméti maffiaper fővádlottja, Radnai László vallomásaira alapozott a perben, ők pedig többször is súlyosan beterhelték Portikékat. Rohác szavaira reagálva az ügyész tagadta, hogy a vádhatóság vádalkut kötött Zs-vel.

F. Attila hosszas felszólalásában elgondolkodtatónak nevezte azt, hogy az összevont büntetőper tanúi vallomásaik megtétele után különféle kedvezményeket kaptak saját büntetőügyeikben.
A monstre eljárásban holnap hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék.