Krónika
Várni rá egy héten át
Európában egyedülálló programot indított az Önkéntes Központ Alapítvány, amivel a magányosan vagy a családjuktól távol élő időseken segítenek
Hazánkban több mint hétszázötvenezer idős ember él magányosan vagy elszigetelten, s ez komoly veszélyt jelent az egészségükre. Ezen próbál változtatni a kezdeményezés, amelynek kis önkéntes csapata intézményekben vagy saját otthonaikban látogatja a tartós magányban élőket.
Egy francia szervezet adta a mintát a programhoz, ez alapján indítottuk el itthon – magyarázza Kloknicer Erzsébet koordinátor. Szerinte a magyar változatnak kettős szerepe van: nemcsak a magányos időseken szeretne segíteni, hanem aktív időtöltést nyújt az őket látogató nyugdíjasoknak is. Ami viszont nehézséget okoz, hogy itthon nagyon nehéz elnyerni az idősek bizalmát. Furcsa, hogy az idősek simán beengednek valakit az otthonukba, aki később ellopja a pénzüket, ha azt mondja, hogy ő a gázóraleolvasó, de egy önkéntesnek már nehezebben nyílik ki az ajtó – teszi hozzá.
Ezért egyszerűbb az intézményrendszer segítségével, idősotthonokon, idősklubokon keresztül megközelíteni őket – mondja Farkas Gabriella, a programot működtető az ÖKA, vagyis az Önkéntes Központ Alapítvány programvezetője. Legalább hétszázötvenezer idős ember van, aki otthonában vagy valamilyen intézményben, de családja nélkül, magányosan él, és nem az a tendencia, hogy ez csökkenne.
Ezt támasztják alá a Központi Statisztikai Hivatal, a KSH legfrissebb adatai is, miszerint mára a magyar társadalom több mint negyede a hatvan év fölötti korosztályhoz tartozik. Az elmagányosodás és az egyedüllét pedig inkább a városokban élőket fenyegeti. Szintén aggodalomra adhat okot, hogy a 2016 őszén végzett mikrocenzus adatai szerint az 1870-ben készült első népszámlálás óta még soha nem volt ilyen alacsony a gyermekkorúak, és ilyen magas az időskorúak száma Magyarországon.
A nagyszüleim meghaltak, a szüleim pedig már elég idősek, és vidéken élnek, velük kevésbé tudom tartani kapcsolatot, az is motoszkált bennem, ha én itt, Budapesten segítek másoknak, akkor rajtuk is segít majd valaki – mondja a közgazdászként dolgozó Zsuzsi, a program egyetlen fiatal önkéntese. Vele egy körfolyosós budai bérház ötödik emeletén élő idős asszonyhoz érkezünk. Márciusban lesz egy éve, hogy az egykor biológia-kémia szakos tanárként dolgozó, nyolcvankilenc éves Ilus néni részt vesz a programban, s hozzá hetente egyszer látogat az önkéntes. A lakásban égő mécsesek fogadnak.
Most tudtam meg, hogy tüdőrákban meghalt az egyik volt tanítványom – magyarázza a nyugdíjas tanárnő. Habár férjét és egyik fiát is elvesztette már, mégis őszinte optimizmussal beszél mindennapjairól. „Tizenöt éve vagyok tagja egy idősklubnak, ez adja az életemet, minden reggel felkelek, és rendesen összeszedem magam. Általában minden érdekel, ami új dolog. Zsuzsival megcsináltuk a Facebook-oldalamat is” – mondja az idős asszony.
A számítógépezés előtt még kis közös tornára is van idő, a kamrából előkerülnek az ehhez használatos partvisnyélből készült botok is. Fel, vissza, le, elbillentjük a fejet – hangzanak el a határozott vezényszavak Ilus nénitől.
A vezetők szerint a program célja mindenekelőtt a mentális segítségnyújtás, azaz, hogy beszéltessék az időseket, legyen kivel megosztaniuk a gondolataikat, és legyen, akit várhatnak egy egész héten át.