Krónika

Vádemelést javasolnak a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

A Magyar Nemzeti Arcvonal korábbi vezetője akár élete végéig börtönben maradhat

Lezárta a nyomozást és vádemelést javasol a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - jelentette be a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda felderítő főosztályának vezetője pénteken Budapesten.

Opauszki András a sajtótájékoztatón elmondta: a hungarista szervezet elleni nyomozás 2015 augusztusában indult. Egy ismeretlen hívta fel levélben a figyelmet az MNA internetes oldalára, ahol bevándorlók elleni harcra buzdító cikkek voltak, és fotókon fegyverek voltak láthatóak.

Az NNI ellenőrizte az internetes tartalmakat, embereket, kapcsolatrendszereket azonosított. A nyomozásban az NNI 269 munkatársa mellett részt vettek más rendvédelmi szervek, köztük a Terrorelhárító Központ, a Készenléti Rendőrség, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és a területileg illetékes rendőri szervek szakemberei. A nyomozás alatt mintegy ötven helyszínen tartottak házkutatást, bűnügyi szemlét, találtak több mint száz fegyvert - köztük sorozatlövő karabélyokat, pisztolyokat - több mint 18 ezer lőszert, kézigránátot, aknagránátot, hangtompítókat, csaknem egykilónyi robbanóanyagot és hat kilogramm lőport - ismertette.

bőnyi fegyverek
Péntek délelőtt jelentette be a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy vádat emelt a tavaly októberi bőnyi rendőrgyilkosság ügyében - az a bűncselekmény is egy, az MNA-val összefüggő házkutatás során történt.