Krónika
Vádat emeltek Portugáliában tizenkét ember ellen a tavalyi erdőtüzekkel összefüggésben
A portugál kormányt számos bírálat érte amiatt, hogy képtelen felkészülni az újabb katasztrófákra
2017 júniusában a Pedrógao Grande-i erdőtűzben 64 ember vesztette életét és több mint 250 ember sérült meg.
A közép-portugáliai Leiria város ügyészsége a polgári védelem három parancsnokával, három helyi képviselővel, a polgármesteri hivatal egy alkalmazottjával, egy áramszolgáltató cég két munkatársával szemben indított eljárást. A vádlottak között van továbbá annak az útszakasznak a karbantartásáért felelős vállalat három munkatársa is, ahol negyvenhét ember vesztette életét az erdőtűz miatt. Az áldozatok az autóikban próbáltak volna menekülni a lángok elől, de - az ügyészség szerint - az út nem volt megfelelően karbantartva, közvetlenül mellette sűrű erdő húzódott, amelyre a tűz könnyen átterjedt.
A tűz okát vizsgáló nyomozók szerint a lángok valószínűleg egy villanyvezetéknél lobbantak fel, és a száraz időben - az erős szél és a magas hőmérséklet miatt - gyorsan szétterjedtek.
Tavaly nyáron évtizedek óta nem tapasztalt szárazság sújtotta Portugáliát, és kevesebb mint négy hónap alatt összesen több mint száz ember halt meg erdőtüzek következtében. Becslések szerint több mint 500 ezer hektárnyi zöldterület égett le az országban.
A portugál kormányt számos bírálat érte amiatt, hogy képtelen felkészülni az újabb katasztrófákra. Októberben lemondott a belügyminiszter, de a kormány végül túlélte a bizalmatlansági szavazást a parlamentben.