Krónika

Vádat emelnek Vizoviczkiék ellen

Az ötvennégy gyanúsítottból huszonegy érintett a vesztegetési ügyekben, közülük nyolcan bűnszervezetben követték el tetteiket

Hamarosan vádat emel a Központi Nyomozó Főügyészség a rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottjai ellen. Az eljárásban várhatóan két büntetőper is indul, miután a vesztegetési és az adócsalási ügyeket elkülönítették. A gyanú szerint Vizoviczki László és hét társa bűnszervezetben követte el a bűncselekményeket.

rendor
A gyanú szerint a vállalkozó évekig vesztegetett meg rendőröket (fotó: MTI/Lakatos Péter)

Augusztusban vádat emelnek a két éve kirobbant rendőrségi korrupciós botrány gyanúsítottjai, azaz a vendéglátós vállalkozó, Vizoviczki László és társai ellen – közölte lapunkkal Simon Richárd. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője emlékeztetett arra, hogy Vizoviczkiék korábbi cselekményei miatt két büntetőeljárást is indítottak, ezért a majdani perben várhatóan elkülönítve, egy katonai és egy civil bíróság is tárgyalja majd a vesztegetési, valamint az adócsalási ügyeket. Az elkülönítést az indokolta, hogy az említett bűncselekményeknek mindössze két olyan gyanúsítottja van, aki mindkettőben érintett.

A Magyar Nemzet a tegnapi számában azt írta, hogy az eljárásban márciusban kezdték meg az iratok ismertetését. A lap úgy tudja, hogy az ügyészség többször már nem hosszabbítja meg a vizsgálat idejét, mert minden olyan dokumentumot beszerzett, amelyre a büntetőperben szükség lehet.

Az egykor a budapesti éjszakai élet egyik legbefolyásosabb figurájának tartott Vizoviczki Lászlót és társait több mint két éve vették őrizetbe, a történteknek négy, akkor még magas beosztású rendőr érintettje is van: Kalmár Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közrendvédelmi osztályának egykori vezetője, Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának speciális bűncselekmények elleni osztályvezetője, Hopka volt felettese, Gulyás Imre, valamint Koblencz Attila, a BRFK információs főosztályának nyomozója. A KNYF szerint Vizoviczki éveken át rendszeresen lefizetett rendőröket azért, hogy a szórakozóhelyein a hatóságok ne tartsanak ellenőrzéseket, vagy előre értesítsék azokról. A megvesztegetett egyenruhások pedig folyamatos razziákkal lehetetlenítették el Vizoviczki üzleti konkurenseit.

A nagy port kavaró ügynek ötvennégy gyanúsítottja van, közülük huszonegyen érintettek a vesztegetési ügyekben, a KNYF bizonyítottnak látja, hogy nyolcan bűnszervezetben követték el tetteiket. A nyomozás adatai szerint Vizoviczki munkatársai emellett több mint ötmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést. A történtek egy részét a Nemzeti Védelmi Szolgálat derítette fel, a nyomozást Vizoviczki egyik volt bizalmasa is segítette, aki feltárta a bűnszervezet működését.