Krónika

Uzsorások fenyegetőztek Borsodban

Élelmiszert és dohányt is árultak

Uzsorások ellen emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, az ötvenhárom éves nő és élettársa uzsorakamatra kölcsönzött pénzt és a bolti árnál jóval drágábban árult fogyasztási cikkeket, a nem fizetőket pedig megfenyegették - közölte a vádhatóság szóvivője.

 Martossy György elmondta: a pár kiszolgáltatott helyzetben lévő embereknek kölcsönzött pénzt Miskolcon, általában kisebb összegeket, tíz-harmincezer forintot adtak át, amire ötven, hetven vagy száz százalékos kamatot számítottak fel. Lehetett náluk élelmiszert és dohányárut is vásárolni a bolti ár többszöröséért, de adtak árut hitelbe is, ilyenkor hasonlóan magas kamatot számítottak fel az egyébként is túlárazott termékekre.

A „vevőkkel” az asszony foglalkozott, a férfi a pénzügyeket és a behajtást intézte. A hónap végén a felvett kölcsönre számított kamatokkal emelt összeget kellett visszafizetni, így a kiszolgáltatott emberek hamarosan adósságspirálba kerültek, a visszafizetett összeg sokszor meghaladta egyhavi legális bevételüket, ami általában állami ellátásokból tevődött össze - tette hozzá a szóvivő, megjegyezve: a kisgyermekes családok ezért arra kényszerültek, hogy gyermekeik ellátása, élelmezése miatt újabb és újabb kölcsönöket vegyenek fel.

Aki nem tudott fizetni vagy vitatni merte a kamatok összegét, azt súlyos bántalmazással fenyegették meg.

Egy év elteltével mert egyikük a hatósághoz fordulni, az uzsorás párt letartóztatták, a sértettek ugyanakkor az eljárás során sem a nevüket, sem egyéb személyes adatukat nem vállalták, mert nagyon félnek a szabadon maradt hozzátartozóktól - jegyezte meg Martossy György, aki azt is elmondta: az asszony és társa ellen uzsora bűncselekmény, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette és súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt emeltek vádat.