Krónika

Újdelhiben betiltottak minden internetes taxis vállalatot

Azt követően döntöttek így, hogy egy sofőr erőszakoskodott utasával

Újdelhiben betiltottak minden internetes taxis vállalatot, miután utasának megerőszakolásával gyanúsították meg az egyik ilyen cég, az Uber egyik sofőrjét - jelentette be kedden egy indiai kormányilletékes.

Az ügy nagy port vert fel India-szerte, mert a gyanúsított ellen korábban nemi erőszak miatt már emeltek vádat, de egy rendőrtiszt által aláírt igazolást nyújtott be a taxis céghez. Az igazolásról időközben kiderült, hogy valószínűleg hamisítvány.
Az eset nyomán arra is fény derült, hogy a hatóságok képtelenek az Indiában terjedő internetestaxi-piac szabályozására. Az újdelhi városháza közlekedési osztálya nagyon lassan reagál a törvénysértésekre, s értesülések szerint végül faxon tiltotta be hétfőn az Uber amerikai közösségi utazásmegosztó szolgáltatást. Az osztály szóvivője közölte: kedden minden bejegyzetlen taxiszolgáltatást betiltanak.
Egy újdelhi rendőrségi vezető szerint vádat is emelhetnek a cég ellen, ha hamis adatokat közölt a biztonságosságával kapcsolatban. Bridzsendra Kumar Jadav elmondása szerint az Uber sofőrjei nem viselik a rendőrség által a tisztázott hátterű taxisofőröknek kiadott kitűzőt.
Radzsnath Szingh belügyminiszter kedden felszólította a szövetségi államokat, hogy gondoskodjanak minden bejegyzés nélkül működő taxis vállalat betiltásáról. Az Uber tizenegy indiai városban működik.
Nitin Gadkari közlekedési miniszter viszont úgy vélte, hogy a betiltás "nem megoldás". "Nincs értelme betiltani a szolgáltatást, holnap egy buszban történhet hasonló eset, a buszokat azonban nem lehet betiltani. Az egész rendszer változtatásra szorul" – mondta. Hozzátette: új számítógépes rendszerre van szükség, amelyben mindenki adatai elérhetők.
A vállalat bejelentette: együttműködik a rendőrséggel a bűncselekmény felderítésében. Az indiai központi bank korábban az országban érvényes hitelkártyás fizetésre vonatkozó szabályok megsértésével vádolta meg az Ubert. A taxizásra vállalkozó sofőrök és a potenciális ügyfelek között okostelefonos alkalmazással kapcsolatot teremtő, agresszíven terjeszkedő Ubert 2009-ben alapították, megjelenése a piacon nagy feszültséget vált ki a hagyományos taxiscégek körében.
Hétfőn az egyesült államokbeli Portland városa is kitiltotta az Ubert a nyugati parti városból, amiért engedély vagy a hatóságokkal történő egyeztetés nélkül indította be szolgáltatását.