Krónika
Új védőjével már beszél a robbantó
Április végén folytatódhat a rendőröket felrobbantó P. László kihallgatása
– Sajtóhírek szerint a korábbi védőjéhez hasonlóan önnel sem működik együtt a két rendőr szeptemberi, budapesti felrobbantásával gyanúsított P. László.
– Ezeknek a híreknek nincs alapjuk, védencemmel eddig két alkalommal találkoztunk, és érzésem szerint megfelelően működött közöttünk a kommunikáció. Úgy vélem, P. László elfogadta irodánkat védőjeként, így nincs akadálya, hogy együttműködjünk az ellene indított büntetőeljárásban.
– A merénylettel gyanúsított fiatalember korábban részletes vallomást tett, s elismerte, hogy ő egyedül követte el a támadást, annak indítékára azonban nem adott magyarázatot.
– Ehhez tudni kell, hogy ez a jelenlegi állapot, és a későbbiekben változhat. P. Lászlót eddig csak a korábbi védője jelenlétéban hallgatták ki a nyomozók, az én közreműködésem alatt azonban nem volt ilyen nyomozati cselekmény. Ha úgy döntene, hogy újra vallomást tesz, azt csak egy újabb kihallgatáson tehetné meg.
– Kaptak értestést arról, hogy mikor folytatódhat a kihallgatás?
– Nem, nem kaptunk még értesítést arról, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség mikor kívánja folytatni védencem kihallgatását. Jelenleg többféle igazságügyi szakértői vizsgálat eredményére várunk a hatósággal együtt. Ezeknek a jelentéseknek a megléte előfeltétele annak, hogy a kihallgatást folytatni lehessen.
– Amikor ön nemrég P. László kirendelt védője lett, egyik televíziós nyilatkozatában azt mondta, indítványozni fogja a gyanúsított szabadlábra helyezését, vagy az ellene alkalmazott kényszerintézkedés mérséklését. Ezt megtette már.
– Még nem, mivel a február végén két hónapra meghosszabbított, majd jogerőre emelkedett előzetes letartóztatásának határideje csak e hónap végén telik majd le, így ez a kérdés akkor lesz aktuális.
– Ön szerint mikor folytatódhat P. László kihallgatása?
– Véleményem szerint a szakértői jelentések hamarosan megérkeznek, így azok tanulmányozása után, körülbelül április végére tűzhet ki újabb időpontot a kihallgatásra az ügyészség.